CSEREKLYE KÁROLY: ELSŐ SORBAN A KÖZÉLET TISZTASÁGÁNAK, ÁTLÁTHATÓSÁGÁNAK KIKÖVETELÉSE A CÉL

Visszaélésekről szerettük volna fellebbenteni a fátylat, hogy a polgármesteri hivatal és az illetékes hatóságok is tudomást szerezzenek a Váci Sport Kh. Nonprofit Kft-nél vélelmezhetően megtörtént fiktív számla kibocsátással kapcsolatban. Akkoriban 9 oldalnyi anyagot nyújtottunk be és kértük ezek kivizsgálást – kezdte sajtótájékoztatóját Csereklye Károly képviselő úr a városháza előtt 2020. november 10-én.

Elmondása szerint több millió Ft-os nagyságrendben, 51 db olyan számlát, tételt találtak, ahol

  • a számla kibocsátó cég nem valós, vagy a cég számlázási adatai nem jók,
  • a számlát kiállító cég valós, de a számla tartalma bizonyíthatóan fiktív, a számlán szereplő tényleges munkavégzés soha nem történt meg,
  • minden valós, a cég és a számla tartalma is, de az vélelmezhetően az ügyvezető egyéni, privát magán felhasználásra került,
  • a számla kifizetésének, létezésének ténye a havi, képviselő-testületi beszámolókban el lett hallgatva.

– Ezt a beadványt odaadtam a polgármester asszonynak, és kértem – hangsúlyozta a képviselő úr – , hogy mint a hivatal első számú vezetője rendeljen el belső vizsgálatot és a belső vizsgálat elrendelése után feltárt eredményeket juttassa el hozzám, hogy össze tudjuk hasonlítani az ő általa tapasztalt dolgokat az én általam, illetve a mögöttem álló csapat által feltárt dolgokkal. Amennyiben szükséges, a büntető feljelentést illetve a szükséges lépéseket tegye meg. Kérem, hogy nevezze meg, hogy ki követett el itt hibát ezekben az általunk vélelmezett bűncselekményekben.

Ezen számlakibocsátások 2019. január 1. és 2020. szeptember 30-a között történtek.
A polgármester asszony november elején vette át ezt a beadványomat.

– Hogy sikerült az adatokhoz hozzájutni? – hangzott el ez a sajtókérdés a helyszínen. 

– A számlák egy része közadatkérésből jutott el hozzánk, köszönet azoknak a munkatársaknak, akik ezen dolgoztak. Ezen kívül nagyon sok levelet, telefonhívást kaptunk az utóbbi időben névvel és név nélkül, amelyekben felhívták a figyelmünket bizonyos önkormányzati cégekben zajló folyamatokra. Ennek próbáltunk utánajárni, amennyiben ezek igazságtartalma kiderül, Vác város lakosait érdekelni fogja.

Kezdetben négy képviselő-jelölt, akik a Váci Szívvel mozgalom színeiben indultak a választáson, segítettek az adatok feldolgozásában, jelenleg tizenegyen vagyunk azok (könyvelők, bérelszámolók, orvos, jogász), akik kizárólag tényeken alapuló vélelmezéseket tártunk a polgármester asszony elé, a többi a hivatal, a rendőrség és az ügyészség dolga lesz.

– Forró témához nyúltak hozzá, mi a cél?

– Első sorban a közélet tisztaságának, átláthatóságának kikövetelése volt a cél – válaszolta Csereklye Károly.

El kellene odáig jutni, hogy a közpénzekhez senki ne nyúljon, az adatok valósak legyenek, mert enélkül nem fog megtisztulni a közélet sem Vácon, de semmilyen más településen sem.

Ez nem pártpolitika, itt az emberek jogos igényéről van szó, hogy ne tűnjenek el közpénzekből tízmilliók. Több juthatna köztisztaságra, egészségügyre. Tisztában vagyok azzal, hogy „aki szelet vet, vihart arat”, de ebben nem vagyok egyedül, sokan állnak mögöttem, akik szeretnénk az említett célt elérni.

– Az a beadvány amelyet a polgármester asszonynak előzőekben benyújtott, az gépkocsi használat elszámolásával kapcsolatos ügy volt. Van már azzal kapcsolatban visszajelzés?

– Sem a polgármester asszony, sem az önkormányzat részéről nem történt visszajelzés, remélem, hogy ez most nem fog nyomtalanul eltűnni. Itt számlák vásárlásáról és egyéb eszköz beszerzésekről, egyéb el nem végzett munkákról van szó – zárta sajtótájékoztatóját a képviselő úr.