SZAVAZÁS: LE KELL MONDANIA ANNAK A VÁROSI VEZETŐNEK, AKIT PÁRTPÉNZEKKEL KAPCSOLATOS BŰNCSELEKMÉNY MIATT GYANÚSÍTANAK?

A VácOnline Facebook-oldalán meghirdettünk a fenti címmel egy újabb szavazást olvasóink között, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy a város lakossága mennyire fogékony, ha egy elöljárójával szemben köztörvényes bűncselekmény kapcsán nyomozás zajlik, legalábbis annak érintettje is lehet. Nem tudjuk, melyik rosszabb: ennek tudtával vagy ennek figyelmen kívül hagyásával kerül pozícióba bárki.

Az ártatlanság vélelme mellett olvasóink így szavaztak:

Az eredmény így alakult – a vasárnap 22 órai állás szerint:
5003 olvasót ért el a kérdés
  928 aktivitást váltott ki náluk
   159 olvasó like-olta
    58 olvasó szólt hozzá

73:2 lett a szavazásnak aránya – az olvasók ennyire tartják elfogadhatatlannak, hogy egy pártpénzekkel kapcsolatos bűncselekmény miatt meggyanúsított személy közéleti szerepet tölthet be a város életében.

(Ha az „ujjacskákat felfelé mutatókat” is úgy tekintjük, hogy egyetértenek a kérdés felvetésével, akkor 133:2 lett az arány, amely a szavazók még lesújtóbb véleményét fejezi ki erről a nem feltétlenül képzeletbeli helyzetről.)

A like-ok kiértékelése nem okozott igazi meglepetést, jól sejtettük, hogy olvasóink demokráciaérzéke – hál’ Istennek – még remekül működik.

Ami viszont az alábbi párbeszédek olvastával hideg zuhanyként hatott, hogy mennyire érdektelenek a városházabarát szavazók. Ha valaki simán okirat hamisító és sikkasztó, de ad absurdum, akár pedofil is lehetne, moccanatlannak tűnik a támogatottsága pusztán politikai nézetei, választási fotókon nyújtott mosolya, szórólapokon elpufogtatott kampányfrázisai miatt. Mindezek rendíthetetlen bizalmat biztosítanak számára, függetlenül attól, hogy mit teljesített azóta.

Párbeszédek, párba állított vélemények

– Elég lehetne már a sok rosszindulatból. A többség döntését el kell fogadni. Savanyú a szőlő, de én szeretem.
– Sajnos, sok az igénytelen ember, akinek az sem baj, ha savanyú a szőlő! Kívánom, hogy sose egyen édeset!

– Nyasgem, narancs bukta. Fúj, Mocskos Fidesz bagázs.
– Ha nem a FIDESZ lenne, maga már nyomorogna, mint Gyurcsány vitézkedése alatt! ’22-ben meglesz a negyedik 2/3 (vagy a 4/5 ?) és ez ellen, az ilyen buta gonoszkodók semmit sem tehetnek! A maga fajtája csak gyűlölködni tud! Sajnálom önöket!

A VácOnline bírálataként került fel ez a mém. – Büszkék vagyunk arra, hogy Vácon szinte egyedüliként maradt ellenzéki sajtóként még látjuk, tudjuk, (keressük!) az igazságot, s a legkevésbé igyekszünk bedőlni a hazugságnak.

– Vác Online egyoldalú igazsága!
– Gyanús ez a VácOnline (szerintem be kéne záratni)!

– Mindenki adjon hálát az Istennek, hogy sikerült lecserélni a régi vezetést! Látható, érezhető a jó irányba haladó változás! Aki nem ezt tapasztalja, menjen szemorvoshoz, de rögtön! 5. éve vagyok e város lakója, nyitott szemmel járok, látom a fejlődést!
– Új választást Vácon!!!

– Egyen sok narancsot. Polgármester asszony helyében lennék, már feljelentettem volna. Eddig minden pert megnyert az ilyen siralmas, sárga nyalókák ellen.
– El kell söpörni a moslék koalíciót.

– Mivel volt jobb előtte 8 évig?!
– Ki a ménkű választotta meg ezt a moslék koalíciót?! Ez egy gyönyörű püspöki város! Most meg Gyurcsány és -né diktál??!!

– Hagyjuk a fogyatékos posztokat! Én sem vagyok oda a város vezetésért de „csak” 1 év telt el semmit tevéssel, várjuk meg azt a 4 hátralévőt, ha így szerepelnek továbbra is, szerintem a városból is ki fognak költözni utána. Most arra hivatkoznak, nincs pénz erre-arra. Én azért kíváncsi vagyok, meddig akarnak erre hivatkozni, továbbá csinálnak is valamit, bármit, amit eddig ígértek, vagy csak ilyen látszat javítást továbbra is.
– Sajnos, én sem voltam velük megelégedve, de ez a Gyurcsány-féle banda mindennél rosszabb, még a Bóth papa is jobb volt! Sajnos el kell ismernem!