TÁVOZOTT A VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ

Amióta Zöldi Péter került a főépítészi posztra, számos lakossági észrevétel és sajtóhír foglalkozott a városi tisztviselő különös cselekedeteivel, és úgy tűnik, hogy már a városházán is annyira megritkulhatott körülötte a levegő, hogy pályázatot írtak ki az állására, s a városi honlap tanúsága szerint immár megbízott főépítész folytatja a munkát.

Az Összefogás szivárvány színeihez a momentumos lilát hozzátevő jelölt nem tudott nyerni abban a körzetben – egyedül ő –, amelyben elindult. Vigaszdíjul, érdemei elismeréseként – legalábbis a városban ezt sokan így értelmezték – megkaphatta végül a főépítészi posztot. (Megjegyeznénk, hogy e körzet választói többségének bizalmát élvező Mokánszky Zoltán pedig még bizottsági tagságot sem kapott a váci demokrácia mind nagyobb dicsőségére, s azóta is mintha lőlapnak használná az arcát a városházi sajtó, annyit foglalkozik a személyével.)

Matkovich Ilona számos biztos jelét adta már annak, hogy eddigi vezetői attitűdjének homlokterében a személyéhez és politikai családjához, a balliberális eszmékhez való feltétlen hűség áll. Az ezen az elven működtetett rendszere mintha most az első alkalommal mutatta volna meg az eleve halálraítélt, működésképtelen voltát. Minden önkényre hajlamos rendszernek valamikor be kell látnia, hogyha a szakterületéhez valóban értő munkatársak nélkül rendezi be a világát, akkor önmagának ássa meg a saját sírját.

A mai városvezetés ebből a szempontból szinte az iskolapéldája annak, hogy a maga szervilis  embereinek posztokba való ültetésével miképpen igyekszik  – akár több cikluson át is – bebiztosítani a város irányítása feletti stabil pozícióját. Belső információink szerint számos szakembert kergettek el a városházáról, akiknek helyére mindenhova balliberális elkötelezettségű és feltétlenül Ilona-hű tisztviselőket jelöltek ki. E  körben a legrosszabbul azok jártak, akik megkapták az „előző éra embere” bélyeget, mint például olyanok, mint a Dunakanyar Színház igazgatója, aki eddigi munkájával, tehetségével és sikereivel joggal élvezte a polgári kormányzat feltétlen bizalmát. Őket máig üldözi a városházi „független-objektív” sajtó!

A 2019-es akció éjszakáján – Fotó: VácOnline

Úgy tűnik, hogy mégis van – még a sok tekintetben ellenszenves, antidemokratikus elvek mentén berendezkedő rendszerekben is – olyan helyzet, amikor már édeskevés a szimpla szervilitás és a vak elvhűség, elkerülhetetlen, hogy mennie kell egy-egy hivatalnoknak. Tán nem is morzsolják el sokan a városban a bánat könnyeit a főépítészi poszton történt mostani változás hallatán, és az is meglehet talán, hogy ez az első intézkedése a városházának, amivel politikai oldaltól függetlenül mindenki egyet érthet Vácon.

A főépítészi irodából most távozó építésznek sok sikert kívánunk a további munkájához, Matkovich Ilonának és jegyzőjének, mint munkáltatónak pedig hasonló bölcs, személyzeti döntéseket kívánunk, s további leckéket a vezetői szakmájuk rögös útjain!

***

A főépítész eddigi munkássága a VácOnline tükrében:

Matkovich csapata péntek este megrongálta Vác egyik folyamatban lévő fejlesztését

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.