Csaknem egy héttel azután, hogy megnyílt a művelődési központ emeleti galériájában a Forte Fotóklub Vác – „A fotó ünnepe” című – hagyományos évzáró tárlata, november 5-én újabb találkozót tartott az alkotóközösség, immár ismét a legutóbbi alkalmakról igazoltan hiányzó alapító klubelnök, Cservenák Péter vezetésével.
A találkozó bevezetéseként együtt ismét bekanyarodtak a megjelentek közös kiállításuk folyosójára, elbeszélgettek a fotóikról.
Cservenák Péter a találkozón köszönetet mondott klubtársainak, hogy a távollétében minden korábbi tárlatukat felülmúló színvonalú csoportos kiállítást állítottak össze, és itt kiemelte Kisbai Árpád szerepét, aki vállalta a helyettesítését, szervezte a képválogatást, a kiállításnyitó programját.
– Az idén kimaradtam a tárlat összeállításának véghajrájából, de nagyon büszke vagyok a csapatra, nagyszerű csoportos kiállítást hoztak tető alá. Ez annál is inkább dicséretes, mert az idén mi is csak takaréklángon működhettünk a vírusjárvány miatti korlátozások miatt. Remélem, hogy jövőre már újra jobban felpöröghetünk – nyilatkozta kérdésünkre Cservenák Péter.
Amúgy a klubélet továbbra is pezsgő, amit az is bizonyít, hogy a legutóbbi találkozón – Árvai Rihárd személyében – újabb csatlakozó tagot köszönthettek soraikban a régebbi alkotótársak.
Némiképp a partvonalról, szubjektíven bekotyogva leszögezhető: az első tárlat óta évről-évre egyre színvonalasabb évzáró tárlatokkal ajándékozza meg a közönséget a Forte Fotóklub Vác csapata, bizonyítva, hogy nagyon igényes műhelymunka van a háttérben – kölcsönös inspiráció, együtt gondolkodó képelemzés, egymás segítése, hovatovább jóindulatú piszkálása a minél jobb képek készítése reményében.
Ribáry Zoltán