SIKER: MÉG AZ IDÉN MEGÉRKEZHET VÁCRA A TURIZMUS FEJLESZTÉSI 4 MILLIÁRDOS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁS

Október végén jelent meg a 1712/2020. (X. 30.) Korm. határozat, mely többek között a turisztikai szempontból jelentős váci katolikus épületek felújítására biztosít 4 milliárd forintot. Vácon ezzel elindulhat egy soha nem látott mértékű, de régóta várt turisztikai fejlesztés.

Régóta várta mindenki, hogy előrelépés legyen a váci turisztikai fejlesztések terén, hiszen sokak szerint a Dunakanyar kapujában fekvő Vácnak ez lehet az egyik kitörési pontja. A folyamat elindult, a Magyar Turisztikai Ügynökség által nyújtott anyagi támogatásból elkészült a terv, de a választások után megakadt a folyamat.

Míg Zebegény közben sikeresen 500 millióról 900 millióra tornászta fel a turisztikai állami támogatás összegét, addig Vácon nem haladt az ügy. Matkovich Ilona polgármester be is jelentette, hogy nem haladnak az egyeztetésekkel.

Miután az új, baloldali városvezetés visszaadta a kormánynak a multifunkciós csarnok építésére biztosított 5 milliárd forintos kormányzati támogatást, és a színház működéséhez is visszautasította a jelen ciklusra járó, szintén vissza nem térítendő 120 millió forintot, félő volt, hogy a turisztikai fejlesztések is az új vezetés politikai áldozataivá válnak.

Egy év alatt semmilyen érdemi előrelépés nem történt, olyan íze kezdett lenni a dolognak, mintha itt is a politikai konfliktus fontosabb lenne a váciak érdekénél.

Szerencsére azonban Vác végül meg tudja kapni ezt a kormányzati támogatást, csupán

annyi történik, hogy a felhasználása nem az önkormányzaton, hanem a püspökségen keresztül történik, így nyilván az egyházi épületekre, az ezeréves fennállását ünneplő püspökség műemlékeire és látványosságaira fog koncentrálni a fejlesztés.

A kormányhatározat szerint törekedni kell arra, hogy az összeg még ebben az évben rendelkezésre álljon, így jövőre indulhatnak a beszerzések és utána a kivitelezések is. Akkora lökést adhat ez a kormányzati támogatás a város turizmusának, amire emberemlékezet óta nem volt példa.