MATKOVICH FEKETEÖVES ROMÁN CÉGELTÜNTETŐ NEVÉRE ÍRATTA ADÓSSÁGOKBAN ÚSZÓ CÉGÉT – MATKOVICH MUTYI

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk, hogy Matkovich Ilona, váci polgármester hogyan passzolta át adósságokkal terhelt cégét többek között egy Bukarest melletti iparvárosban élő román személynek. Akkor még úgy tűnt, hogy mindez egyedi eset volt. A cégtemetőben végzett vállalkozást átvevő másik román személyről azonban most újabb, a polgármesterre nézve felettébb kínos, büntetőjogi szempontból is értékelhető információkhoz jutottunk.

Matkovich Ilona ugyanis a ploiesti P. Gheorghe mellett D. Viorel számára adta át az adósságokban úszó Montana Cipő cégét.

D. Viorel meglehetősen sötét alakja a magyar cégnyilvántartásnak.

Nem kevesebb, mint kilenc cégben tűnt fel tulajdonosként fél éven belül, 2002. március 19-e és 2002. augusztus 29-e között.

Matkovich Ilona július 4-én írta alá a papírt, amivel a polgármester nevéről D. Viorel nevére került a cég.

Lássanak csodát a D. Viorel nevére vett mind a kilenc cég hamarosan úgy szűnt meg, hogy adósságok miatt felszámolták vagy teljesen elérhetetlenné váltak. A cégek úgy tűntek el a magyar adóhatóságok, köztük a váci önkormányzat szeme elől, mint szürke szamár a ködben.

A polgármester üzlettársa, D. Viorel számára azonban a nagy cégátvételi időszak nem ért véget 2002-ben.

Végül D. Viorel feljutott a cégtemetés csúcsára, és sikerült megszereznie a fekete öv 10. danját, hiszen bár Matkovich cége még „csak” az ötödik volt a sorban, de egy évvel Matkoviché után még egy tizedik céget is a nevére vett.

Nem nehéz kitalálni, hogy ez sem kerülhette el sorsát, hamarosan ugyanúgy törölték a cégnyilvántartásból, mint a kilenc másikat.

Jó lenne, ha a polgármester nem mellébeszélne, hanem valamit érdemben mondana a Montana cége adósságáról és román személyek nevére íratásáról.

  • Várjuk a válaszát, hogy miért D. Viorel és társa nevére íratta az adósságokkal terhelt cégét?
  • Miért D. Viorel és P. Gheorghe román személyeket választotta üzletfeleinek?
  • Kiket nem fizetett ki cégéből a polgármester?
  • Utólag megkapták-e a jussukat azok, akiknek cégvezetőként tartozott?
  • Mit üzen azoknak a tisztességes váci cégvezetőknek, akik a polgármester által tavaly óta megemelt helyi adókat kell fizetniük?
  • Nem érzi-e úgy a polgármester, hogy ha már becsületes válasszal nem tudott szolgálni, akkor a lebukás után érdemes lenne távozni?