DEÁKVÁR IS SZEGÉNYEBB LETT KÖZHASZNÚ UTCABÚTOROKKAL

A képek szombaton a deákvári Kresz parkban készültek. Úgy tűnik, nem csak a városháza ismeri az asztfaltfestészetet, hanem Deákvár protestáló népe is, akik közül egyikük így fejezte ki a véleményét, miután egyik napról a másikra hűlt helyét találta két köztéri pingpongasztalnak. Újra városházi közreműködéssel szüntettek meg valamit, ami eddig a közösséget, lakosságot szolgálta.

Ezt épp most a nyolcas számú körzet képviselője, a jobbikos Tótváradi-Nagy Bence közreműködésével tüntették el, egy lakossági közvéleménykutatás állítólagos  eredményére hivatkozva. A körzet képviselője nem is teketóriázott, azonnal indítványozta azok eltüntetését és a bizottság támogató akaratával gyorsan felszámolták az asztalokat.

A stílusból ítélve, most a fiatalság mondott ítéletet arról, hogy ahelyett, hogy a városháza és a körzet képviselője fejlesztené a fiatalok szórakozási, sportolási, időtöltési lehetőségeit, például kiegészítve a meglévőket esetleg egy teqball asztallal. A helyi lakosok arról értesítették a szerkesztőséget, hogy szerintük a régi kopott pingpongasztalt érdemesebb lett volna felújítani, nem pedig pótlás nélkül eltüntetni.

Tótváradi-Nagy Bence a bizottsági ülésen azt hangoztatta és érvei között komoly súllyal szerepelt, hogy hajléktalanok költöztek az asztalok alá! Persze arról nem volt szó, hogy a közterület felügyelet illetékes kollégája, ha  többször járőrözne az amúgy is félelmetesen sötét parkban, akkor a hajléktalanok nem költöznének ide, ahova Pető Csilla képviselő asszony már sokszor indítványozta a közvilágosítás korszerűsítését. Az ezt szorgalmazó levelére egyébként augusztus óta nem érkezett válasz.

A lakosság átlagéletkorát tekintve talán a város leginkább elöregedő részéből, a Degré Alajos utca és a Negyvennyolcasok útja közötti részből elköltöztetették a padokat. A helyi lakók közül sokan ezt megint a szociális érzéketlenség biztos jelének élik meg, hiszen nem a szépítést, a felújítást választották, hanem az általuk vélt legolcsóbb megoldást.

A hiperaktív Fehér Zsolt körzetében is pótlás nélkül szüntettek meg utcabútorokat. Erről szóló írásunk itt olvasható.

Teqball bemutató – nem mutatna rosszul Deákváron, a fiataljaink legnagyobb örömére