CUDAR IDŐK A VÁROS FELETT, EGY KÁTYÚBAN ELAKADT KISMOTOR ÉS EGY FOGADÓÓRÁN KÍVÜLI EB

Sajtótájékoztatót tartott a váci kerékpárút számos kátyújának egyike mellett 2020. október 14-én Csereklye Károly önkormányzati képviselő és dr. Jakab Zoltán, a Váci Szívvel választási egyesület tagja, volt önkormányzati képviselő. A helyszínen elmondták, hogy azért esett erre a helyre a választásuk, mert szerintük ez jelképezi a városháza jelenlegi urainak választási ígéretei és azok megvalósulása között tátongó űrt a legjobban. A köd és a cudar eső csupán egy meg nem rendelt szcenikai többlet volt, amely még jobban ráerősített a komor mondandójukra. Mind arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Matkovich-féle vezetés csekély városi eredménye, amelyet eddig felmutatni volt képes, annak mindegyike lakossági összefogásból vagy vállalkozói támogatásból született, ami pedig a városháza Facebook-propagandán túli valódi valósága, az valahogy úgy csúfkodik a város szélén, mint ez a kátyúszagatta kerékpárút.  

Mit ígért a hatalomra került, Matkovich vezette városvezetés? – tette fel a kérdést Csereklye Károly. Ígért osztrák kisvárost, több tízmilliárdos bevételt, rendet, tisztaságot, közbiztonságot. Mit kapott a város az elmúlt egy évben? A vállalkozók adóemelést, büntetéseket, a lakosság köztisztasági rendeletet, mely komoly terhet ró Vác polgáraira. Átszervezés címén munkahelyek megszüntetését kapták, az előző önkormányzatra való visszafele mutogatást, a kormány folyamatos szidalmazását, hogy mennyit vont el a várostól. Állandó jelleggel a 115 millió forint van a terítéken, azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy hány rendezvény maradt el, ezeknek a fedezete pedig jóval több, mint az elvonás.

A kátyúban elakadt kismotor jelképe az elmúlt esztendőnek. – Fotó: VácOnline

Mi valósult meg a városban azokból az ígéretekből, melyek hangoztatásával nyerték meg a választást? Hol van akár az az egy fa abból az ezerből, melyet ígértek, hogy elültetnek? Hol van a hatvanmilliárd forint egyötödének a lehívása?

Hiába kérdezünk polgármester asszonytól szóban, írásban, ő különlegesen értelmezi a demokráciát, nem válaszol. Vagy nem tud rá válaszolni, vagy fél a válaszokat megadni.

A saját maguk által létrehozott SZMSZ-t (Szervezeti és Működési Szabályzat) sem tartják be.
Élő példa erre a múlt héten a rendkívüli testületi ülés, melyen a testület megszavazta a napirendi pontokat, az egyebekben mégsem adott szót a polgármester asszony. A válasz az volt, hogy ezt megbeszéltük a jegyző asszonnyal és nem kaptunk választ. Ez a mai önkormányzat.

Hova tovább? Nem tudjuk! Egy tehetetlen képviselő-testület és a véleményem szerint egy alkalmatlan polgármester vezeti jelenleg a várost

– zárta véleményének kifejtését Csereklye Károly.

Csereklye Károly önkormányzati képviselő és dr. Jakab Zoltán, a Váci Szívvel választási egyesület tagja, volt önkormányzati képviselő. – Fotó: VácOnline

Szomorú az idő és szomorú a város helyzete – folytatta dr. Jakab Zoltán, aki
sajtótájékoztatója apropójaként a Matkovich-adminisztráció egyéves regnálását jelölte meg.

A választópolgárok felének 2/5-e (két ötöde, 20 %) által, egy protest szavazás alkalmával (41,25%) polgármesterré választott volt újságíró eddigi városvezetői munkája során könnyedén megtalálta az adófizetők pénzének új zsebét.

A Váci Szívvel választási egyesület sosem volt és most sincs ellenzékben. Minden típusú szájzár rendelet ellenére mellszélességgel kiáll a szivárvány koalíció kirekesztő városvezetése ellen a városban élő, dolgozó, magán- és vállalkozói szféra véleménynyilvánítása érdekében.

Szeretném hangsúlyozni, hogy Matkovich és megszámlálhatatlan alpolgármestereinek többsége az előző ciklus tevékeny részese volt. Jelen koalíciójuk többsége a korábbi ciklus önkormányzati működésének minden területét végigbólogatta, természetesen megfelelő díjazás fejében.

Így Halloween közeledtével sincs okuk csontvázak mögé bújni. Tudták, mire vállalkoznak. Mégis csak egy elcsépelt, narancssárgult szlogent veszünk észre, hogy FOLYTATJUK….

A melldöngető, éves 5 milliós, havi 400 ezer forintos képviselői tiszteletdíj-megtakarítás koalíciós átrendezése annak a képviselőnek a megalázása, akit a MUTYIca koalíción kívül körzetében egyedüliként választott meg a nép. Félre ne értsék, nem vagyok a képviselő prókátora. Csak ez ugyanolyan provokáció, mint az ellenzék kirekesztése a döntéshozatalból, eltörölve a 30 éves demokrácia írt és íratlan szabályait. Mondjuk ki, ehhez a politikai elvtelenségük is hozzáadódik a szélsőjobboldal megvásárlásával.

A kozmikus elrugaszkodás, egy osztrák kisváros, álom.

Koszos a belváros!  Elhanyagolt a választókörzetek többsége. Utcabútorok felszámolásán, kátyúfoltozáson kívül fejlesztések nem érhetők tetten. A közállapotok siralmasak, beruházások nincsenek, az ígért 60 milliárdból időarányosan egy forint elnyert pályázati pénz sem vált valóra.

A kormányzattal való mindenek felett álló szembenállás elzárta a pénzcsapot, áldozata a kultúra zászlóshajója is.

A szabad sajtóorgánumok irányított függetlenségében mindenki azt ír, azt mond, amit szabad.

Az adatterror a visszamutogatás fegyverarzenálja.

Egyvalami azonban jól körvonalazódik, hogy a HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) és az ingatlanok körül jelentősen megnövekedett a mozgolódás.

Az önkormányzati tulajdonú lakások eladásával csak a vagyonfelélés erősödött, hasznos liquid bevételt szinte nem hozott. A bérleti díjak könnyítése elmúlt, ezzel a vállalkozások elsorvasztása megindult (a belőlük táplálkozó iparűzési adó is ennek megfelelően csökkent). Vannak újak is, de ezek szemmel láthatóan mind közel állnak a városházához.

Erőtlen kommunikációs fogás, hogy a vasárnapi közösségi igehirdetés az amúgy kötelezően ellátandó városüzemeltetési feladatok harsonája. Ennek rendkívül sok lelkes megosztója van.

A személyi politika a helyi FIDESZ korábbi, diktatórikus rendszerét másolja. Ez komoly eseti költségvetési megterhelést okoz, igaz maradtak olyanok is, akiket a korábbi rendszerből nem érint. Talán a Matkovich-adminisztráció is csak súgógéppel tarja magát.

Hogy miért van itt a kutya? Nagy szerepe van, hiszen a momentumos főépítészi kutya hab a tortán. Csak remélni tudom, hogy nem végkielégítéssel váltak meg tőle.

A fogadóórán kívüli eb. – Fotó: VácOnline

Egy szó, mint száz: szeretném dicsérni a MUTYIca-adminisztráció elmúlt egy évét, de nemigen adták szánkba az ehhez szükséges tényeken alapuló szavakat.

Csereklye Károly még kiegészítette azzal, hogy azért az is előfordult, hogy a polgármester asszony válaszolt.

Amikor feltették neki azt a kérdést, hogy hogyan áll a közbiztonság, akkor azt válaszolta, hogy a közbiztonság tökéletes, a rongálásokat a jobboldali ellenzék követte el azért, hogy a koalíció hitelét rontsa.

Arra a kérdésre, hogy mi van a polgárőrséggel, nem kaptunk választ, van-e éjszakai szolgálat, minden rendben van – volt a válasz. A valóságban sem a polgárőrség, sem a közterület felügyelet nem működik.

Csak azt halljuk, hogy a kormány milyen gonosz, mert a megpályázott 40 millió forintot útfelújításra nem kapta meg a város, miközben 300 település kapott 10 milliós nagyságrendekben erre a célra pályázati pénzt. Amikor ennek utánajártam, bebizonyosodott, hogy érvénytelen pályázatot adtak be.

Arra is képtelenek, hogy érvényes pályázatot nyújtsanak be!

Folyamatosan a kormányra mutogatnak, miközben itt volt Márky-Zay Péter, aki a tájékoztatóján elmondta, hogy semminemű negatív dolgot nem tapasztal amiatt, hogy ellenzékben van Hódmezővásárhely. A pályázatoknál a kormánnyal és a minisztériumokkal együtt tud működni, nem érez megkülönböztetést.

Akkor a helyieknek miért kell folyamatosan a kormánnyal szembe helyezkedni?

Jakab Zoltán még hozzáfűzte, hogy a koronavírus helyzetre való hivatkozás nagyon álságos, hiszen ez mindannyiunkat érint, mind a kormányt, mind a kormánypárti és mind az ellenzéki vezetésű városokat.

Én azt látom, hogy a kormány semmilyen különbséget nem tesz a települések között, egyformán vont el mindenkitől. Ezzel nem lehet érvelni.

Összehasonlítva ezt az egy esztendőt az elmúlt harminc évvel azt látom, hogy az előző önkormányzatok mindegyikénél volt elképzelés, vízió, mi legyen a várossal, hogyan tovább. Itt most ebből nem látszik semmi.

Segítő szándékkal vagyunk most itt. Sajnos az ellenzék egészét nagyon rosszul kezelik. Az önkormányzat csak fényezi magát, valós eredmények nincsenek, a testület összetétele alkalmatlan a város jobbítására.

Aki a múltat nem akarja ismerni, az a jelent sem tudja helyesen értelmezni, ezért nem tud jó döntést sem hozni. Könnyű sajnos a mostani képviselők egy részét megvezetni, de számosan ülnek most is a testületben azok, akik az előző városvezetésben is ott voltak és végigbólogatták az öt évet – zárta a sajtótájékoztatót Jakab Zoltán.