CSUPA SZÍV, CSUPA MOSOLY, CSUPA DERŰ, CSUPA SZERETET…

Szüleink korában volt Vácon egy étkezde, amit mindenki csak úgy emlegetett akkoriban: „kis adag, nagy mosoly” kifőzde. Ebben az N. számú vendéglátóipari egységben a pincérnők mosolya igyekezett elleplezni a még a Kádár-rendszer szűkössége közepette is botrányosan kicsiny adagokat. Valahogy e fenti képen elmerengve és elolvasva Matkovich Ilona legfrissebb vasárnapi „szabadnépfélóráját”, a már feledésbe tűntnek hitt apáink „kisadagnagymosoly” világa rémlett fel újra. Csupa szív, csupa mosoly, csupa derű, csupa szeretet árad a város felé, nézzék csak meg az odabiggyesztett kétszínű szívecskéket is az opus végén, mintha már-már feledtetné, hogy meglehetősen üres megint az e heti „tányér”!

Mindazonáltal, kérjük olvasóinkat, olvassák el maguk is alaposan a polgármester asszony által újonnan közzétetteket, szűrjék ki, hogy melyek voltak e posztjában azok a tények, amelyek kalaplengetésre kényszeríthetnének bennünket, és azt kellene mondanunk, hogy HŰHA, ezek aztán kitettek e héten magukért, mekkorát alkottak egy hét alatt!

Nézzük akkor sorra a közzétett „eredményeket”:

MASZKBAN A MŰVHÁZBAN cím alatti kép rögtön maszk nélkül mutatja be a hétvégén lázasan munkálkodókat, akik ezúttal – állítólag?! – nem Bánkon gyűltek össze titkos frakcióülésen, hiszen vélhetően e képpel kívánták bemutatni, hogy a Madách Imre nevét viselő művelődési központban voltak.  A történelemben számos emberről feljegyezték már a bilokáció képességet – azt hogy egy személy egyszerre két helyen tud lenni –, de tízről még nem szólt egyetlen irat sem, úgyhogy e vasárnapon a művházban és Bánkon való jelenlét valóban csodaszámba mehet. (Persze meglehet, hogy valaki súlyosan tévedhetett, Bánkon nem vette fel a jó szemüvegét, vagy a szerzőnek lehet pillanatnyi emlékezetkiesése, vagy a kép csupán egy illusztráció, amely egy valamikori derűs együttlétet örökített meg.)

Bárhogy is történt, egy maszkos fotó sokat rontott volna a kép PR-értékén, hiszen a csupa mosoly, csupa derű üzenete nem áradhatott volna szét az olvasók felé. Mindenesetre megtudtuk – ha e lázas munkálkodás nem következett volna be azon a vasárnapon, amikor mások csak henyéltek – akkor mostanra a város költségvetése nem állhatott volna fel azokra a stabil lábakra, amelyekre most hirtelen egyik pillanatról a másikra a feje tetejéről a talpára állították. Vajon melyik ingatlant adták el, vagy kiknek szűnik meg a közeljövőben az állása? Vagy ezúttal magukon kezdik és két alpolgármestert menesztenek?

A város vezetésére a tavaly októberben felhatalmazottól még megtudtuk, hogy az oktatási-nevelési intézmények vezetőivel is találkozott, s „az iskolai főzés racionalizálása” címén megszüntetett főzőkonyhákat és kirúgott többtucatnyi dolgozót. Az államtól átruházott feladatot idén így sikerült megoldani, hát „zakson” – üzeni a kárvallottaknak, a fogyatékkal élőknek, a munkahelyüket vesztett dolgozóknak a csupa szív, csupa szeretet humánértelmiségi vezető.

Bevezették a város idősotthonaiban a látogatási tilalmat, ez is nyilvánvalóan rengeteg munkájába kerülhetett a polgármesternek és három kiválóan fizetett alpolgármesterének, így a „pepecs” részleteket már bátran rábízhatják az ott dolgozókra.

„Több évtizedes együttműködés keretében egy hétig idén is városunkért dolgoztak szakmai gyakorlat keretében a Szent István Egyetem tájépítész hallgatói” – e kijelentésben nem véljük felfedezni a városházi innovációt, ugyanis valóban egy nagyon régi, 1996-ban kötött együttműködési megállapodás keretében dolgoznak az egyetemi hallgatók a városunkért. Ebből annyi tán a szellemi beruházása a városházának, hogy még mindig akadálymentesen működhetnek Vácért a hallgatók, és ez még olyan, amit egyelőre nem mondtak fel.

Széleskörű egyeztetést folytattak a Csónakház építése kapcsán a beruházóval. E feladatok tetemes részének legnagyobb súlya bizonyára ma annak a Zöldi Péternek a széles vállaira nehezedhetett, aki még mielőtt vesztett volna jelöltként a körzetében, és azután, hogy vigaszágon bejuttatták a kutyás főépítészi hivatalába, egykoron az éj leple alatt kiírt felirattal adott hangot annak a véleményének, hogy „Itt semmi sem épül!” Csónakház.

A Reménység Egyesület hétvégén átadott Vanyek Béla Sportcentrumának elkészültéhez tényleg annyiban volt oroszlánrésze a városvezetésnek, hogy nem tudott a megvalósítás útjába keresztbe feküdni, mint azt tette a sportcsarnokkal és a színházzal, mert ez teljes egészében kormányzati beruházásból és az önkormányzattól független, civil szervezet gondozásában valósulhatott meg. „A megnyitó kellemes hangulatban telt, sok kedves ismerőssel találkoztam” – értesülhettünk ebből a kútfőből, azonban a jelenlévők egy szomorúan magukban ácsorgó városházi kis csoportról számoltak be, akikkel valahogy senkinek sem volt kedve szóba elegyedni. Nem ritka ez a fajta emberi magatartás, hogy belülről és kívülről máshogy látunk egy-egy élethelyzet. Persze ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen a valóságérzékelés krédóját maga a szerző fogalmazza meg ekképpen a közösségi oldala élén: „Egy középkorú nő vagyok, szabad ember, aki alig hitte: nagycsaládja megengedi, hogy egyszer még kiírja magából a történeteit. Ha másért nem, hát azért, hogy ne csak a környezetét traktálja folyton a képzeletét bejáró figurákkal, egy kitalált világgal.”

Ars Sacra fesztivál nyílt a Főtéren és helyére került Attila szobor is – tudhattuk meg a beszámoló végén, mint egy kis kulturális mellékesként, amelynek létrejötte egyikéhez sem volt semmi köze a szivárványos vezetésnek.

A kis vörös farok persze itt sem maradhatott el, hiszen az Attila szoborhoz hozzá illett tenni a „sok vitát kiváltó” epitheton ornanst is. Ez az eposzi jelző még kiegészült egy kis régi vágású agitproppal is, amidőn a városlakókat fel kellett ideológiailag emelni ahhoz, hogy e szobor nyilvánvalóan nem volt ingyen… de inkább olvassák el maguk az itteni balliberális mantrát.

De ami kicsiny, közép-afrikai típusú demokráciánkat illeti, arról tanúskodjék e képernyőkép, amit még reggel a késlekedő cenzor előtt rögzíthettünk.

Ennyi maradt egy óra múlva az olvasói kritikából – két képernyő felvétel nagyon rövid időkülönbséggel.

Egy olvasó nem átallotta az alábbiakat írni:

„Kedves lluska.
A 40 (nem húsz) centis kilátó 2007-ben épült, elvtársaid idején, kár a csúsztatásért.
Amúgy a közpénzről ne vekengjen valaki, aki úgy kezdte dölyfösen hatalomra kerülését, hogy fizetést emelt tartóinak és tartottainak.
Maradjunk annyiban, hogy ez nem a Magyar Narancs, itt nem csak a lumpenprolik olvassák a sápítozást.
Építeni is kell Vácon, van, akinek több az igénye, mint a kukafedélcsere, meg a színvonaltalan fizetett adminok hepciázása.
Mókás a közpénzek sajnálása, annak ismeretében, hogy
1. zsebetekbe folyik a nagy része,
2. ti még csak elvettetek, nem adtatok semmit Vácnak.”

Az olvasó – bizonyára ismerte már a dörgést, mert kiírta mondandója végére még azt, hogy „Jöhet a törlés, vagy a szervilis sátoraljaújhelyi szimpatizánsok támadása.” Ugyan nem egy sátoraljaújhelyi szimpatizánstól, de nem sokat váratott magára a büntető-komment, majd az olvasói vélemény azonnali eltüntetése.

„(XY, itt a fenti kommentelő neve) Úrnak nem nagyon nevezem magát, hogy az elmúlt nyolc év vedelését, kresz park tördelését meg a nagy semmittevést dicsőíti.
A prolizásról annyit, maga nem enne semmit, ha a proli nem dolgozna.
Visszataszító regnálás volt az utóbbi nyolc év.
Maguk mondták, amikor hatalomra jutott a fidesss (sic!), hogy fogadjuk el a csalást!
Most a LAKOSSÁG választott, mert elég volt a cinikus pofátlanságból.
Fogadják el, aztán mutogathatnak visszafelé.”

A törölt lakossági vélemény után így nem maradhat más nekünk: csak a csupa szív, csupa mosoly, csupa derű, csupa szeretet és a két, várost vigasztaló, kétszínű szívecske!!!

Türelmes demokrataként mit tehetnénk? Egyelőre ezzel kell együtt élnünk! De azért jó, ha tudjuk, hogy játszanak a fejünk felett!