A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUM MEGÉPÜLÉSÉVEL EGY NAGY ÁLOM VALÓSULT MEG

A Váci Reménység Egyesület nagyszerű programot szervezett múlt szombatra, a Vanyek Béla Sportcentrum avató-szentelő ünnepségére.

Az egész napra szóló programsorozat nyitányaként Kovács Örs Levente, a VRE elnöke köszöntötte a megjelenteket.

– Tényleg nagyon jelentős esemény ez a mai nap, csaknem száz éve volt ekkora ünnep az egyesületünk életében, akkor, az 1920-as években az alapító Vanyek Béla kanonok áldozatos munkája eredményeként létrejött a Reménység székháza és a sportpálya. Ez

fontos kitörési lehetőséget jelentett a helyi diákoknak, iparostanoncoknak, ami erőt, kitartást, hitet adhatott számukra annak érdekében, hogy értékrendjüket, egészségüket, a hitüket megőrizzék.

Kovács Örs Levente, a VRE elnöke köszöntötte a megjelenteket – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

A Vanyek Béla Sportcentrum létrejötte ugyanezt jelenti az egyesületünk számára, ugyanazt a perspektívát kínálja, amit száz évvel korábban a székház jelentett. Biztos pontként, kővárként szolgál majd ez a létesítmény azon célkitűzés jegyében, hogy megfelelhessünk az aktuális elvárásoknak, amelyek elsősorban a helyiek részéről megfogalmazódnak, továbbá figyelemmel kell lennünk a közigazgatási kistérség igényeire, a váci egyházmegye kívánalmaira, a kormány és a városvezetés részéről érkező feladatokra, felkérésekre.

Tehát nagyon nagy nap ez a mai avatóünnep, ami a köszönetnyilvánítás napja is, hiszen hálával tartozunk azoknak, akik főszerepet játszottak ennek a fejlesztésnek a megvalósítása érdekében.

Köszönet a támogatásával a sportcentrum létrehozását lehetővé tevő kormánynak, az EMMI-nek, városunk országgyűlési képviselőjének, a korábbi és jelenlegi vezetőségi tagoknak, örökös tagjainknak, a projektmenedzsmentnek, a kivitelezést végző és azt ellenőrző szakembereknek

– mondta köszöntőjében Kovács Örs Levente.

Ezután dr. Tóth István hivatalos starter pisztolylövésére elindult a rekortán pályán egy mini mezőny, akik 5000 méter lefutásával járultak hozzá az ünnepi esemény sportos programjához, amiben vívó-, rúdugró- és tornabemutató is szerepelt.

Dr. Tóth István hivatalos starter pisztolylövésére indult el az 5000 méteres bemutató futás – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Eljött az eseményre Nagy Tímea kétszeres egyéni olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Magyar Vívó Szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke is, mivel az új sportcentrum a vívó utánpótlás-nevelésnek ugyancsak fontos bázisa lehet.

– Mint öreg sportoló arra emlékszem vissza, hogy nekem mit jelentett a vívóterem, mert engedjék meg, hogy egy kicsit erre koncentráljak, hiszen ebben a nagyszerű létesítményben van négy pást, és ott csodákat művelhetnek az edzők a tanítványaikkal.

Nagy Tímea kétszeres egyéni olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Magyar Vívó Szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Egy vívóterem meghatározó helyszín lehet egy újonc életében, a magam példáját említve elmondhatom, hogy szinte ugyanolyan fontos volt a klub, mint a családi otthon.

Jó esetben egy ilyen helyen a lelkes tanítvány családtagjainak érezheti társait, feltöltődhet, és nem az a lényeg, hogy olimpiai bajnok legyen, hanem az, hogy az az út, amit egy újonc elkezd, aztán megtesz, eredményektől függetlenül, az meghatározó lesz az egész életére vonatkozóan. Én is leginkább annak örülök, hogy volt húsz csodálatos évem, amit a vívóteremben tölthettem, és kívánom, hogy itt is minél többen átélhessék, megtapasztalhassák ezt az örömöt – fogalmazott az olimpiai bajnokból lett sportvezető.

Kovács György káplán Marton Zsolt megyéspüspök üzenetével érkezett, a főpásztor levelében kiemelte:

„Sokszor tapasztaljuk úgy az életet, mintha versenypályán lennénk. Többek tapasztalata azt mutatja, hogy az életben való versengés kudarcba fullad, de a szó szerint vett futás és más sportágakban való részvétel nem csak eredményt ad, de örömet is szerez…

A sport szolgálja a testi egészséget, amire nem csak azért van szükségünk, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért is, hogy minél tovább tudjunk szeretetben szolgálni másokat, továbbá edzi az akaratunkat, erősíti az élet kihívásaiban való kitartásunkat.

Van egy mondás, miszerint ép testben ép lélek, ehhez hozzátehetjük, hogy beteg testben is lehet ép lélek, például egy kórházban fekvő súlyos ellátottnál, de lusta testben nincs ép lélek. A tudatos testmozgás és a sportversenyek nem pusztán a versenyzőknek jelentenek örömet, de a nézőközönségnek is. Kívánom, hogy a Vanyek Béla Sportcentrum is ezt a célt szolgálja, fiataljaink erősödjenek meg testükben, formálódjanak jellemükben, és okozzanak sokaknak igazi örömet. Erre kérem Isten áldását.”

A sportcentrum átadásakor Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök vágta át a nemzeti színű szalagot és szentelte meg a létesítményt, de előtte megfogalmazta az alkalomhoz fűződő gondolatait.

– Megilletődve lehetünk ma itt mindannyian, midőn száz esztendő múltját idézzük fel. Ennek a sportcentrumnak mostantól kezdve Vanyek Béla ad nevet. A kedves váci kanonok, aki fontosnak tartotta, hogy azokban a nehéz időkben reménységet adjon népünknek, a fiataloknak. Az ő álma talán most teljesedik be igazán.

Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök méltatta a sportcentrum létrejöttében közreműködőket – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Az elmúlt években nagyon sokan voltunk itt Vácott, akik drukkoltunk, reménykedtünk, hogy megvalósul ez az álom, hogy itt egy ilyen nagyszerű létesítmény létesül. Itt van mögöttem ez a gyönyörű új épület, futófolyosóval, vívóteremmel, és a többi nagyszerűséggel.

Büszkék vagyunk erre, és köszönetet mondunk mindazoknak, akik reménykedtek abban, hogy ez megvalósulhat, köszönet mindazoknak, akik ezt megtervezték, megvalósították, és nem utolsó sorban köszönet a kormánynak az anyagi fedezet biztosításáért.

Köszönet mindenkinek, akik őrzi Vanyek Béla emlékét, a sportszerű, nagyszerű küzdelemnek a gondolatát. Nagyon sok reménységgel tekintek a fiatalokra, cserkészeinkre, a sportolókra, hogy folytatni fogják azt a nagyszerű hagyományt, ami a VRE történetét jelenti – emelte ki Beer Miklós.

Ezután Rétvári Bence, a város és a választókerület országgyűlési képviselője felidézte: ma csaknem kétszer annyi magyar sportol rendszeresen, mint tíz évvel ezelőtt, és ez meghaladja az európai uniós átlagot. Szavai szerint az eredmény köszönhető annak is, hogy

2019-re az új és felújított sportlétesítmények száma meghaladta a 2500-at, továbbá 51 új tanuszoda, valamint 89 új tornaterem épült.

Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője foglalta össze Vác és környékére jutott legújabb fejlesztéseket – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

A politikus emlékeztetett arra is, hogy Vác még soha nem kapott olyan mértékű kormányzati támogatást, mint az elmúlt két évben, amiben benne van többek között a Vanyek Béla Sportcentrum létrehozása, a Váci Dunakanyar Színház felújítása, a bölcsődei fejlesztésre és a járóbeteg ellátó központ rekonstrukciójára rendelkezésre álló összeg elkülönítése, a mentőállomás korszerűsítése, az emeletes vonatok forgalomba állítása, a dunakanyari idegenforgalom fejlesztésének kormányzati céllá válása, hozzárendelt forrással, nem is beszélve az M2-es út gyorsforgalmi fejlesztéséről.

– Ez nagyon szűken véve is összességében több mint tizennégy milliárd forintot jelent, ami a város éves költségvetésének majdnem a kétszerese, magyarán a kormányzat támogatása az elmúlt években két évnyi pluszt adott Vác fejlődéséhez – fogalmazott Rétvári Bence.

Ugyanakkor megjegyezte: még jobb lehetne a mérleg, ha az új önkormányzat nem utasítja el például a Szérűskertbe megálmodott multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok felépítését, a színház kiemelt kormányzati támogatását.

Az esemény megható pillanataként a kiemelt vendégek közreműködtek abban, hogy Bacskai Sándor galambász közreműködésével felröptettek egy rajt Vanyek Béla, az egyesületet újra életre keltő Lehőcz János, és a VRE berkeiben kiemelt szerepet kapó parasport nemrég elhunyt zászlóvivő edzője, Szikora Gyula emlékére, a kezes szárnyasok tettek szinte egy tiszteletkört, aztán elindultak haza, a Téglaház dűlői tenyésztelepre.

A program méltó lecsengetéseként a Misztrál együttes koncertje zárta a napot a megújult sportbázison.

***

A korszerűsítéssel létrejött egy 1200 négyzetméteres, minden igényt kielégítő edzőközpont és egy hatsávos futópályát is kialakítottak a szintén megújított labdarúgó- és atlétikai pálya körül. A sportcentrumban pályaszinten létrehoztak egy atlétikai edzőtermet, futófolyosót, bemelegítő termet, továbbá négy mosdót, két öltözőt, két zuhanyzót, előtereket és közlekedőket. Az utcaszinten helyet kapott egyebek mellett egy vívóterem három öltözővel és két zuhanyzóval.

Ribáry Zoltán

Reménység pálya – Vanyek Béla Sportcentrum

Hamarosan elkészül a váci Reménység pálya a kormány 774 millió forintos támogatásából.

Közzétette: Rétvári Bence – 2020. május 10., vasárnap

Kiemelt kép: Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök vágta át a nemzeti színű szalagot és szentelte meg a létesítményt – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline