Egykor már megírtuk, hogy szinte biztosan egy lejárató oldalt üzemeltetnek a váciak adójából. Hiába buktak le, mert véletlenül elkottyintották, de úgy tűnik, nem átallják tovább működtetni. Azóta tehát már szinte teljesen biztosak lehetünk abban, hogy a városházának kellemetlen, vállalhatatlan témákat, a városháza hivatalos állásfoglalását, nem a saját orgánumukból, hanem az ogre nívójú, Váci Hírlapból fogja megtudni Vác lakossága. És lőn! Újra nem csalódtunk! Mint ahogy az várható volt, a Váci Hírlap rá is ugrott az előző önkormányzat egyik projektjének gáncsolására, az Attila, hun király szobrának közeli felállításának tényére.
Már a címben is háromszorosan tetten érhető a Ferjancsics-féle, ékegyszerű „hazudj, hazudj, hazudj” propaganda:
- a pénzedet szórják (74 MILLIÓBA KERÜLT)
- a polgári kormány megnyomorít téged (KÖTELEZŐ VOLT MEGÉPÍTENI)
- az előző éra visszatérte irtó VESZÉLYES (FÖRDŐSÉK KÉT ATTILA SZOBROT AKARTAK)
1. A pénzedet szórják (74 MILLIÓBA KERÜLT)
A cikk párhuzamba állítja immár 2000 esztendeje a sárlelkűek által házalt gondolatot, hogy az eszmeieket állítja szembe a sárral, ezúttal egy ajándék szobrot, amelynek az árát csak erre lehet költeni és nem „mobilgátra, a deákvári bölcsődére, a stadionfelújításra, a Kosdi úti körforgalomra, csónakházra… (Ezért nem kellett a sportcsarnok sem, mert Matkovich szerint „adják a pénzt inkább másra”.
János evangéliumának 12. fejezeténél olvashatjuk:
„Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.”
Mária és Júdás – teljesen függetlenül a történet teológiai üzenetétől – két emberi alapattitűdnek, magatartásnak az ősképe, prototípusa. A Mária-félék, ha úgy adódik, mindig képesek az anyagon túl is látni, a Júdások pedig képtelenek bármikor is az égre tekinteni, mert teljes súlyukkal a haszonelvű anyagba, a sárba ragadtak.
2000 éve, de már bizonyára a barlanglakó őseink óta hallgatjuk ezen sáremberek érveit: „Miért nem adták el inkább …, s miért nem osztották szét … ”, hol csak így köldöknézve morfondírozgatnak, hol meg a cselekvés tragikus következményekkel járó útjára lépve guillotine-okat építenek városok főtereire, lobogó tekintettel énekelnek és lelkesen nyakaznak, zászlóikon a „szabadság, testvériség, egyenlőség” felirat szálldos a szélben…
Ahol belép a képbe a mi-hány-mi-mennyi-elve, ott jól kitapinthatóvá válik a két alapvetően eltérő szellemi hozzáállás.
Persze ezt az egészet egyszerűbben is megfogalmazta már a magyar népi gondolkodás:
„Ajándék lónak ne nézd a fogát!”
Ajándékot kapott a város, köszönje meg, és nincs más dolga vele!
2. A polgári kormány megnyomorít téged (KÖTELEZŐ VOLT MEGÉPÍTENI)
„A vírus elleni védekezés költségébe egy fillérrel sem beszálló kormány nem módosított határozatán. Kötelezően erre a szoborra kellett elkölteni a pénzt, az ésszerű átcsoportosítás elérésében nem mozdult meg…” – írta az ogresajtó.
E kötelező toposznak minden városházi megnyilvánulásban benne kell lennie, ez erősíti meg a kormánnyal ellenzékben álló városi szavazók bizalmát. Minden megszólalásukban hirdetni kell, hogy a városháza áll még a vártán, nem enged az elnyomó diktatúrának, hősi pózban szembeszáll a kormánnyal, bármekkora is a várfalon belül a népek nyomora, nincs alku a „diktatúrával”.
Egyelőre mind őket, mind az elvakított választóikat hidegen hagyja az őszödi ige: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz…”
3. Az előző éra visszatérte irtó VESZÉLYES (FÖRDŐSÉK KÉT ATTILA SZOBROT AKARTAK)
Ha hatalmon akarsz maradni, használj egy ellenséget, annak a képét nap mint nap tedd ki a várfalra, befelé fordítva, hogy onnan kintről Ő visszavárható, ha nem teszed azt, amit én mondok, mint várkapitány. Minden józan tekintetű várlakó számára természetes ugyan, hogy a legyőzött, megtépázott arc már az életben nem várható a falak alatt, hogy valaha is még a vár támadására készülne, de még évekig alkalmas az ijesztgetésre.
Hogy is mondta Virág elvtárs a Tanúban? „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”
Ócska, alpári, ogre, bolsi propaganda az egész, és nem több!!!
***
CODA
A zeneművek végén szokott lenni egy kis függelék, ami a mű befejező része, amely többnyire megerősíti a hangnemet és egy vagy több motívumra emlékeztet. Kérem, olvassák még el a Parlamentünk építése előtt elhangzott ellenérveket… Ha e XIX. századi gondolatok itt a XXI. században is ismerősek lennének, kérem, jelezzenek!
„Mert ha igaz, hogy az építészet megfagyott zene, akkor a mi országházunk a legkellemetlenebb kakofónia, amelyet valaha zenekarból, egy ügyetlen karmester kihozott.”
(Bobula János, építész, Budapesti Építészeti Szemle)
„Hogy és mint lehetséges, hogy ugyanaz a Steindl Imre, ki ennek a parlamentnek dunai homlokzatát s gyönyörű kupoláját kieszelte, belekeveredhetett abba a példátlan, a más szavára el sem hihető, puszta leírásra elképzelhetetlen barbárságba, amit e parlament belső ornamentikája képvisel. Az ízléstelenség e gigászi voltához képest eltörpül minden egyéb kifogás az új Ház impraktikus volta s költséges építése ellen.”
(Ignotus, A Hét)
„Botrányos dolog, hogy az előcsarnokban, társalgókban, lépcsőcsarnokban éktelenkedő és papagáj színeitől kacérkodó apró, szobroknak nevezett figurák vannak. Ezeknek semmi helyük ott!”
(Papp Zoltán, képviselő)
„A törvényjavaslat képviselőházi vitájában a függetlenségi párti Orbán Balázs báró túl költségesnek és üres szimbolizmusnak tartotta a tervet. Jobban szeretett volna egy olcsóbb, a meglévő Duna-parti épületek közé jobban illő, neoreneszánsz stílusú épületet felépíttetni. Érvei között szerepelt még, hogy ez a stílus – vagy akár a romantikus irányzat – jobban reprezentálná a magyar történelem dicső időszakait. A mérsékelt kiegyezéspárti ellenzéktől Apponyi Albert gróf ugyancsak pénzügyi szempontból bírálta a tervet. Díszes megjelenését luxuskiadásnak látta. Általában véve azt gondolta, hogy egy ilyen hatalmas épületet csak a gazdagabb nemzetek engedhetnek meg maguknak.”
Viták az Országház építése körül
Döntsék el, hogy a történelem kinek adott igazat!
