Az első napon, pénteken – különböző iskolák képviseletében – több mint négyszáz fiatal vett részt a hagyományos őszelői ligettakarításon, majd a másnapi „civil” napon is igen sokan tüsténkedtek a Hétkápolna környékén. Így aztán igen látványos lett a végeredmény. Rengeteg összegyűjtött avartól, lehullott ágtól és szeméttől vált immár tisztábbá a Ligetünk.
A vírushelyzet miatti óvintézkedésként ezúttal úgy szerveztük a takarítást a fiatalokkal, hogy iskolánként, illetve osztályonként külön munkacsapatokban dolgoztak, ezúttal nem alakultak intézményi szempontból vegyes brigádok – mondta a szombati gyülekezőkor Bíró György főszervező, utólag is kifejezve köszönetét az aktivitásért az iskoláknak, a csoportokat kísérő és velük együtt szorgoskodó pedagógusoknak.
A környezetvédelmi szakember, programszervező aktivista elmondta: mivel a vírusjárvány miatti zárlatosabb életvitelű időszakban ezúttal elmaradt a szokásos tavaszi ligettakarítás, ezért aztán mostanra különösen sok összegereblyézni, bezsákolni való zöldhulladék halmozódott fel és szemét gyűlt össze a stációk környékén, a főúthoz legközelebb eső részen, a Hétkápolna kegytemplomnál és a forrásoknál is, volt hát dolog bőven.
Ezért örömteli, hogy a mozgósítással sosincs gond, rendre nagyon sokan jönnek segíteni a hívó szóra, amiért nagy köszönet jár a lakosság önkéntes munkát is szívesen vállaló, egyre népesebb közösségének, a liget barátainak, az egyházközség tagjainak, és persze a diákoknak, erről a részről tehát adott a tenni akarás.
Viszont újra le kellene ülni az érintett területgazdák, vagyis a püspökség és az önkormányzat vezetőinek, megbeszélni a legsürgősebb tennivalókat a Liget vonzóbbá tétele, sőt inkább már megmentése érdekében, mert
nagyon gyorsan ketyeg a terület biológiai órája, már halaszthatatlan feladatok lennének, amelyekhez viszont értelemszerűen pénzt, speciális munkagépeket kell biztosítani.
Azt már a laikusok is jól láthatják, hogy nagyon sok fa kivágásra érett, mert elöregedett, így a mostanában egyre gyakoribb nagy viharokban, illetve azok után már-már karnyi nagyságú ágak is letörnek, veszélyt jelentve az erre sétálókra, a sportolókra nézve – hangsúlyozza a környezetvédelmi szakember..
A facsere tekintetében pedig ki kell mondani, hogy nem elég, ha valakik jönnek és látványosan elültetnek néhány csemetét, itt ennél komolyabb tennivalóról van szó: tervezésről mind a fajok kiválasztása, mind az ütemezés tekintetében, például invazív fajok helyett mondjuk kőrist, hársat kellene ültetnünk, amelyek sokkal hosszabb ideig élnek, és nem ilyen látványosan pusztulnak el, mint teszem azt a japán akácok. Aztán régi adósság legalább a stációi ösvény közvilágításának megoldása. Hogy az ösvények legalább egy részének megfelelő útalapos, tájbarát anyagú burkolását ne is említsem – nyilatkozta Bíró György.
Aztán a szombati feladatra összeverbuválódott önkéntesekhez fordult: mint mondta, egyrészt még nekik is maradt avar- és ágzsákolási lehetőség a kikészített big-bag zsákokba, másrészt a millenniumi emlékkút megszépítése és közvetlen környezetének kitakarítása jutott osztályrészükül.
Részt vett a szombati munkában a Selye-iskola egy hattagú kis diákcsapata is, Csatainé Neumann Rita tanárnő vezetésével, aki elmondta: évről évre jönnek diákjaikkal a ligettakarításokra, egyrészt, mert jó közreműködni egy fontos közpark megszépítésében, másrészt ez a pár óra jól jön a fiataloknak a kötelező ötven órás közösségi szolgálat abszolválásához is.
Balda Gabriella egy éve költözött Vácra kis családjával, mert megunták a fővárosi zsúfoltságot, és az eltelt hónapokban máris nagyon megszerették a települést, mint fogalmaztak, igazán otthon érzik itt magukat.
Fontosnak tartjuk, hogy bekapcsolódjunk a közösséget szolgáló megmozdulásokba, ezt a mai lehetőséget a közösségi médiában fedeztük fel, és úgy gondoltuk, jó szombat délelőtti program lesz egy kis takarító testmozgás, a végén megfűszerezve a lecsófesztiváli téblábolással, kóstolgatással – mondta az anyuka, és csatlakozott hozzá férje, János és kisfiuk, Levente is, bár ő kuncogva megjegyezte, hogy a lecsóról inkább lemond majd, valami más finomság reményében.
Ribáry Zoltán