ERKÖLCSI MÉLYREPÜLÉS A VÁCI VÁROSVEZETÉSBEN – BALOLDALI LUXUS, KUPORGATÓ ÁLLAMPOLGÁROK

Olyan érzése van az embernek Vácon az utóbbi hónapokban, mintha újra beköszöntött volna a hetvenes évek közepe. Jól ismert baloldali praktikák kerülnek elő, olyan politikai és gazdasági húzások, amiket sokan még a rendszerváltás előtti időkből ismerhetnek. Titkolózás, fenyegetőzés, kisemmizés légköre lengi körül a városházát…

Matkovich Ilona és balliberális csapata majdnem egy éve vezeti Vácot, de ennyi idő alatt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy felesleges volt bármekkora bizalmat is adni nekik.

A városvezetés botrányos indulását botrányos folytatás követte, olyan nem elhanyagolható károkat okozva, mint például a kulturális élet kinyírása, vagy a váciak megsarcolása új, illetve megemelt adókkal. És akkor még nem is említettük a politikai kinevezések sorát, ami erősen hasonlít arra, ahogy Karácsony Gergely csinálja a fővárosban. Nem azokat ülteti be a fontos pozíciókba, akik értenek is hozzá, hanem azokat, akik a haverjai. És akkor azt még meg sem említettük, hogy persze itt is elsősorban a pénz beszél…

Ilyen hangulatban telnek tehát az elmúlt hónapok Vácon, ahol ma már a demokrácia köszönőviszonyban sincs annak alapvető definíciójával. De az új „városatyák” tovább tudtak rontani a helyzeten, és – bár akaratlanul –, de megkavargatták a hajdan szebb napokat látott település állóvizét, és

turbó fokozatba kapcsolták azoknak a baloldali praktikáknak a gyakorlását, amit legszívesebben már mindenki egy életre elfelejtene.

Mindenre előbb-utóbb fény derül, így arra is, hogy mi is folyik igazából a városháza biztonságot nyújtó falai mögött. Kívülről úgy tűnik az egész, mintha Vácon minden rendben lenne,

a város és a polgármester hivatalos Facebook-oldala rendszeresen örvendezteti a követőit a pozitív hangvételű bejegyzésekkel, amikről szép lassan kiderül, hogy köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

De ez csak a látszat.

Matkovich Ilona nevével nem az a fogalom fog összeforrni, hogy „osztrák kisváros”, hanem az, hogy „luxusbaloldal”.

Ott indult az egész, hogy megemelték a saját fizetésüket, új adókat vezettek be és régieket emeltek meg, majd számos támogatást megnyestek a költségvetésben. A költségvetési szigort azonban magukon már nem alkalmazták: nem kevés pénzt felemésztő felújításba kezdtek az önkormányzati hivatalban. Persze ezt nem tették ki a kirakatba, egy szót sem szóltak volna róla, szépen csendben újították volna fel az irodáikat, hogy nekik minden még kényelmesebb legyen. Közben pedig nyugodt szívvel hoztak meg olyan döntéseket, amelyek sok családot taszíthatnak a megélhetés szélére. Láttunk már ilyet, de az nem ebben az évszázadban történt.

Ahogy egy városházi képviselőnek köszönhetően kiderült, hogy mi is folyik a Március 15. tér 11. házszám alatt, nehéz fegyverzetre váltott a városvezetés.

Épp úgy reagáltak, mint valaki, amikor kiderül róla, hogy vaj van a fején és lebukott.

Szorult helyzetbe kerültek, és ahelyett, hogy elhangzott volna az a szó, hogy „bocsánat”, vagy elismerték volna, hogy morálisan vállalhatatlan, amit művelnek, durva fenyegetőzésbe fogtak.

A képviselő, Mokánszky Zoltán igyekezett megvédeni saját magát, és a portást is Facebook-on az őt lejáratni akaró polgármesteri bejegyzés alatt, de egyből életbe lépett a szájzár-rendelet torzított formája, és mire kettőt pisloghattunk volna, már törölték is a kommentet. Aztán persze a Váci Hírlap és a Vácért Lokálpatrióta Egyesület is beszállt a csatába Matkovich Ilona oldalán, és rendkívül „tárgyilagos” posztokat tettek közzé: jöttek az újabb fenyegetőzések, most éppen jogi eljárásokkal.

Mintha nem lenne elég ez a már szinte rendőrállami légkör, közben Matkovich Ilona sem állt le egy percre sem. Úgy tűnik, ő képes arra, hogy míg egyik kezével az új irodafal festékének színkódját pötyögi be a megrendelőlapra, addig a másikkal aláírja a nem kevés önkormányzati intézménynél dolgozót padlóra taszító levelét arról, hogy mostantól nincs fizetésük a járványhelyzetre tekintettel.

Vajon tud-e nyugodtan aludni, amikor tudja, hogy az irodáik, tárgyalóik és folyosóik kiglancolására tetemes összegeket költ, közben pedig családok megélhetését sodorja végzetes veszélybe?

Hogy tud a fizetésüktől megfosztott városi intézményeknél dolgozók szemébe nézni? A legfrissebb támadás most éppen a fogyatékkal élő gyermekeket sújtja, a közétkeztetés botrányos átszervezése, konyhai dolgozók sokaságának elbocsájtása miatt.

A magát szociálisan érzékenynek mondó városvezetés képes a legkiszolgáltatottabbakkal embertelenül bánni. Röviden és tömören fogalmazva:

morálisan vállalhatatlan, amit Matkovichék művelnek.

Nem csak a titkolózás és a lebukás utáni fenyegetőzés, de az emberek pénzével való felelőtlen játszadozást tényleg nehéz máshogy értelmezni. Azt hiszik, hogy a bolondját lehet járatni a váciakkal, de

lassan be kell látniuk nekik is, a kegyelmi idő lejárt, lassan egy év után többet kell tudni felmutatni a bizalomért.

De úgy tűnik, semmi több nincs bennük. Csak nagy füst, és semmi láng. Ahogy az balliberáliséknál szokás.