Mit rejteget Matkovich Ilona? – Utánajártunk a polgármester eltitkolt üzleti előéletének

Mióta közéleti pályára lépett Matkovich Ilona váci polgármester, a múltjáról is megosztott egy s mást. Akik hallották a 60 évesen polgármesterré választott politikust az életéről mesélni, azok legtöbbször a sikeres tényfeltáró újságíró történetével találkozhattak. Arra azonban eddig alig-alig derült fény, hogy ezekért a bizonyos „feltárt tényekért” leginkább az egykori MSZMP-s állampárti napilap, a Népszabadság és a Soros finanszírozású hátterű Magyar Narancs adott sok-sok éven hátteret és honoráriumot.

De vajon csak ennyi lenne a polgármesteri múlt? Szinte a semmiből egy kis tényfeltárással és civilkedéssel egy kisváros polgármesteri székébe lehet jutni? Sejthető, hogy nem csak erről lehet szó, hiszen Matkovich Ilona mögött tavaly Gyurcsány Ferenc pártjától a szocialistákon át a momentumos újliberálisokon keresztül a Jobbikig mindenki felsorakozott.

A polgármester természetesen nem a semmiből lépett a politika porondjára, de eddig mindent megtett, hogy múltjának a gazdasági, pénzügyi részletei titokban maradjanak.

A nyilvánosság előtt sosem beszélt arról, hogy négy cégben is viselt tulajdonosként vagy ügyvezető igazgatóként tisztséget, s arról sem, hogy korábbi érdekeltségei közül három később az adósságok és fizetésképtelenség miatt a felszámolás sorsára jutott.

Üzletasszonyként első cégét 25 évvel ezelőtt alapította édesanyja és Lelkes István tulajdonostársaként Montana Cipő Kereskedelmi Betéti Társaság néven. A céget 7 éven keresztül vezette ügyvezetőként, majd eltűnt a cég a süllyesztőben, illetve ahogy akkoriban mondták egy cégtemetőben.

Második cégét az első mellé 2000-ben vásárolta. A vásárláskor alig egy éves friss cég, az Eclipso Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság főtevékenysége épületépítési projektek szervezése volt. A múlt idő használata azonban már itt is indokolt, hiszen Matkovich 12 hosszú éven keresztül, 2012-ig vállalt szerepet benne tulajdonosként. Ezt követően a cég Lelkes Istvánra maradt, ő eljuttatta a céget a 2015-ben kezdődő felszámolásig, de ma már ennek is bottal ütheti a nyomát az adóhatóság.

Azonban ezzel a két céggel nem érte be a tényfeltáró üzletasszony, ugyanis 2006-ban partnereivel Lelkes Istvánnal és Pajor Tiborral egy újabb céget alapított Hangyavár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság néven elsősorban ingatlan-beruházásra és ingatlaneladásra. A cégben az üzletasszony-polgármester közvetlenül 2011-ig tartotta fenn az érdekeltségét.

A Hangyavár Kft. azonban 2009-ben egy fiókcéget is alapított Médiakapu Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság néven. Ennek a negyedik cégnek is üzleti ügyekben jártas vezetőre volt szüksége, nem érheti már meglepetésként az olvasót, hogy 2011-től 2013-ig a cég ügyvezetői tisztségét Matkovich Ilona üzletasszony látta el.

Hogy a váci polgármester szívéhez közel áll az üzlet, arról újságíróként is tanúbizonyságot tett, hiszen Soros lapjában számtalan cikke foglalkozott céges ügyekkel, az egyikért „Paul Lendvai-díjat” is kapott. A baloldali körökben számottevő elismerésre Aczél Endre, Bojtár B. Endre és Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője választotta ki.

Azt azonban, hogy Matkovich a saját üzletei érdekeltségeit miért rejtegeti, s miért titkolózik azokról az őt megválasztó váci polgárok előtt, egyelőre nem tudhatjuk.

A választóknak azonban joguk van tudni a rejtegetett múltat, még ha a polgármester legszívesebben megvezetné saját szimpatizánsait is.

***

Matkovich Ilonát megkértük, hogy reagáljon a fent írtakra, de lapzártáig nem élt ezzel a lehetőséggel.

***

Lelkes István, a Matkovich Ilonához közeli vállalkozó továbbra se került le az államnak tartósan köztartozást felhalmozók listájáról