Lapszemle – Jelent-e Kiss Zsolt János kockázatot a város számára?

Minden politikai erőnél lehetnek balfogások, lehetnek a jól futó szekérre érdekből felülők, erkölcsileg orientációjukat elvesztettek, akár még köztörvényes bűnözők is, de onnan ismerszik meg ezeknek az erőknek a jól-rosszul működő immunitása, hogy miképpen tudják a betolakodóval szemben mozgósítani a védelmi mechanizmusaikat. Kósáné Kovács Magda híres mondata szerint: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!

Van, akik szégyenkeztek, de jól vizsgáztak az utóbbi években. Az erejét mutatja a mi politikai közösségünknek: Borkay Zsolt hibázott, elment a közéletből, Simonka György jelenleg bíróság előtt áll, Mengyi Roland 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését… A védhetetlenek nem állnak a kétharmados támogatottságot élvező jobboldal védelme alatt.

Az ártatlanság vélelme mellett viszont nem olvastunk a városházi propagandában semmit arról, hogy jelenleg Kiss Zsolt János, az Összefogás váci képviselője körül fogyna a levegő! A városháza szemmel láthatóan nem törődik azzal, hogy jelent-e kockázatot a maga tisztességére illetve a város anyagi biztonságára nézve az a képviselő, aki érintett lehet egy sikkasztási és okirathamisítási ügyben, mely jelenleg nyomozati szakaszban van? A Magyar Hírlapban e témában szerdán és csütörtökön megjelent írásokat szemlézzük.

„Gyurcsány-pincsik lettek az MSZP vezetői…”

… nyilatkozta meglehetősen sarkosan az egykori 1989-es pártalapító, a váci MSZP egykori elnöke, dr. Bóth János a Magyar Hírlap szerdai online cikkében. Bóth János, aki 2002-2010 között az MSZP országgyűlési képviselője és Vác polgármestere is volt, az idén januárban kilépett a pártból, mert ahogy megfogalmazta búcsúlevelében: „A gazdasági válság (itt 2008–2010-re utalt – a szerk.) ugyan megtépázott bennünket, de igazából Gyurcsány árulása ártott sokat.

Mesterházy a maximumot hozta ki az akkori lehetőségekből, de a liberálisok begáncsoltak, s összefogás ide vagy oda, folytatják a baloldal rombolását párton belül és kívül azóta is.

Botka fellépése volt az utolsó lehetőségünk a felemelkedéshez, ám a most is regnáló politikai kutyaütők őt is elkaszálták. Maradtunk a Tóth Berci–Harangozó Tamás–Molnár Zsolt-féle mocsárban és ingoványban.”

Bóth János a kilépése nyomán a pártot vele együtt szinte azonnal elhagyó egykori tagtársainak azt fejtegette: „Nincs igazi mondanivalónk a társadalomnak.

Gyurcsány-pincsik lettek a vezetőink, kilóra megvehető emberek vannak a pártvezetésben. Nem maradt más választásom, mint kilépni abból a pártból, mely már nem baloldali, nem szolidáris, és erkölcseiben is lezüllött.”

Ehhez hasonlatos kemény beszéddel kezdte nemrégiben a VácOnline interjúját is az egykori baloldali polgármester:

„… megkérem Önöket is, ne baloldalizzák a jelenlegi városvezetést, mert ettől olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől.”

A lapunknak adott interjújában még nem említette a városszerte pletykákból már ismert történet főszereplőjét, Kiss Zsolt Jánost, de már a Magyar Hírlapban nevén nevezte a jelenleg ügyészségi szakaszban lévő személy nevét azzal kapcsolatban, hogy

„több MSZP területi vezető aláírását meghamisítva nagy-összegű pénzfelvételek történtek. Köztük volt az én hamisított aláírásom is, tudomásom szerint több tucat alkalommal.”

És azt nyilatkozta még, hogy „amennyiben kiderül az elkövető személye, annak természetesen részemről is további jogi következményei lesznek. Ebben lehet érintett a volt megyei irodavezető, de ezt bízzuk az igazságszolgáltatásra.”

Az említett Kiss Zsolt János – jelenleg Vác szocialista alpolgármestere – korábban az MSZP Pest megyei szervezetének irodavezetője volt. Amikor a megyei szervezet 2016-ban elköltözött a fővárosi Jókai utcai székházból, különös dokumentumok kerültek elő – nyilatkozta a lapnak Bóth János.

Például olyan átvételi elismervények ötvenkét Pest megyei alapszervezet elnökének aláírásával, amely szerint az elnökök különböző pénzösszegeket vettek át Kiss Zsolt János irodavezetőtől utólagos elszámolásra.

„Én például összességében csaknem egymillió forintot, ám ilyen pénzátadás nem történt sem velem, sem más elnökökkel – mondta a Magyar Hírlapnak Bóth János. – Erre már 2017-ben felhívtam Pest megyében a párt illetékes bizottságának figyelmét, tavaly augusztus 22-én pedig az MSZP országos elnökségét és a választási bizottságot is tájékoztattam erről, s kértem a bűncselekmény gyanúját is felvető ügy kivizsgálását.”

A váci elnök feljelentése alapján a Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, amelynek lefolytatására a VI. kerületi rendőrkapitányságot jelölték ki. Írásban a Magyar Hírlap megkereste Tóth Bertalant, az MSZP elnökét is, aki kérdéseikre lapzártáig nem válaszolt.

MSZP: Tisztogatásba kezdett Tóth Bertalan

című szerdai cikk tovább gördítette az ügyet, közölték, hogy az ORFK megerősítette, hogy nyomoznak a Pest megyei fiktív számlatömbök ügyében.

Tóth Bertalan pártelnök egyébként a lap, a fiktív számlatömbök kapcsán számára írásban elküldött érdeklődésére továbbra sem válaszolt.

Arra sem, hogy indult-e a pártban belső vizsgálat a Pest megyei szervezet által jelzettekre, miszerint helyi alapszervezetek vezetőinek nevére – utólagos elszámolásra – egyenként több százezer forintos tételekben számlákat állított ki Kiss Zsolt János Pest megyei irodavezető, aki ezeket az összegeket nem adta át.

Az ügyben Bóth János, váci elnök feljelentésére nyomozást rendelt el a Pest Megyei Főügyészség. A fiktív számlák ügyében kezdetben a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozott, aztán az eljárást a BRFK folytatta. Az ORFK kommunikációs igazgatósága lapunkkal most azt közölte,

gyanúsítás nem történt, a nyomozás folyamatban van, annak részleteiről a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb információ nem adható.

Az MSZP vezetése a Pest megyei vizsgálóbizottság jelentése alapján tájékoztatást kapott a történtekről, de sem belső vizsgálatot nem indítottak, sem feljelentést nem tettek. Holott a pártot hivatalos személy vezette és vezeti.

 

Kérdés a városházához

A két cikk nyomán megjelenésünkkel együtt kérdést intéztünk Matkovich Ilonához, mert a Magyar Hírlapban e témában szerdán és csütörtökön megjelent írások mintha okot adhatnának az aggodalomra:

Az ártatlanság vélelmének fenntartása mellett Kiss Zsolt János, az Összefogás váci képviselője jelent-e kockázatot az Összefogás feddhetetlenségére, illetve a város anyagi biztonságára nézve?

Tett e bejelentést Önnek, a testületnek, frakciónak a képviselő úr, hogy eljárás zajlik ellene?
Informálisan eljutott-e Önhöz a cikkekben megszellőztetett ügy?

Amennyiben tudott róla, hoztak-e bármilyen döntést ennek az ismeretében?

Van-e olyan szabálya az önkormányzatnak, a frakciónak, amely az ilyen esetben döntési kötelezettséget róna rájuk?

Van-e az ilyen esetekre a frakciónak, a pártnak etikai szabályzata?

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.