A lekért közadatok bizonyítják a Matkovich–Ferjancsics-féle kultúrarombolást

Egy olvasónk küldte el a Váci Dunakanyar Színház igazgatójától kapott közadatokat, mely jól szimbolizálja, hogy Matkovich Ilona mennyire komolyan veszi a váci kultúra leépítéséért végzett munkáját. A közadat igénylés tárgya a Váci Dunakanyar Színház alkalmazottainak száma volt, illetve ennek a létszámnak a változása az utóbbi hónapokban.

Matkovich korábban arra hivatkozott a Váci Polgári Estek színházból való kitiltása kapcsán, hogy „a továbbiakban azt szeretnénk, hogy a színház a művészet háza legyen”. Erre a cikkünket olvasva küldte el olvasónk a választ, melyet dr. Varga Katalin, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója küldött neki korábbi közadat igénylésére.

Az adatokból kiderül, hogy az előző színházigazgatót, Kis Domonkos Márkot a kiemelkedő színvonalú kultúraépítő színházi munkájában 13 fő teljes munkaidőben dolgozó alkalmazott, valamint egy további részmunkaidős munkatárs segítette. Ez tekinthető referenciának, hiszen egy ekkora, profi csapatra szükség van, ha színvonalas kisvárosi színházat akar működtetni egy város. Érdemes megnézni több, hasonló méretű település, kiemelkedően teljesítő színházait, ott is hasonló csapat működik.

Dermesztő különbséget mutat a színház mai működése a létszámok alapján. Július elsején a Váci Dunakanyar Színház műsorát 3 teljes állású és két részmunkaidős munkatárs tervezi.

Az őszi szezont tekintve ijesztő, hogy egy ekkora csapat hogyan fogja ellátni a színházat érintő számtalan feladatot: marketing, jegy értékesítés, műsortervezés, színpadtechnika, fénytechnika, ruhatár, takarítás, adminisztrációs munkák és rengeteg egyéb kiegészítő feladat ellátása jelenleg három teljes állású és két részmunkaidős munkatárs feladata. Mindezt úgy, hogy az őt színházi dolgozó közül az igazgató közben megkapta a teljes váci turisztika megszervezését is, hiszen nemrég a Tourinform irodát üzemeltető cég ügyvezetőjének is kinevezték.

Vajon mennyi ideje marad a színházra?

Végső soron az őszi szezonban derülhet ki, hogy mi lesz a radikális létszámcsökkentés és színházigazgatói mellékállás hatása a színház életére. Lehetséges, hogy átmenetileg rengeteg alvállalkozóval, ideiglenes/áthelyezett munkatársakkal valahogy működőképes lehet az intézmény, de közép- és hosszútávon nem várható a váci színházi kultúra stagnálása, színvonalbeli növekedése pedig szinte lehetetlen. Talán nem kellett volna politikai okokból visszautasítani azt a 120 millió forint állami támogatást, amit a színház kaphatott volna erre az időszakra…

U.I.: Külön érdekesség, hogy bár a kérdések között nem találtuk meg, a színházigazgató fontosnak tartotta válaszában kiemelni, hogy milyen komoly bércsökkentést hajtott végre (2%!!!) saját bérezésében, feltételezzük, hogy az a havi 10.000 forintnyi megspórolt summa visszarepíti a színházat régi fényébe.

***