A velünk lévő Jézusban bízva – összefoglaló az első online Nagymarosról

A járvány miatt online megtartott tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó mottójául a szervezők a kétségek és reménységek közt utat kereső emmauszi tanítványoknak a feltámadt Jézushoz szóló kérését választották: „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29). A május 23-i rendezvényen az internet segítségével többek között a világ különféle tájain misszióban szolgáló magyarok beszámolóit is közvetítették.

A szervezők már húsvét előtt meghozták a döntést, hogy a tavaszi Nagymaros nem marad el, online rendezik meg. A technika segítségével több internetes felületen is be lehetett kapcsolódni a rendezvény programjaiba.

Az első online Nagymaros a szokásokhoz híven reggel 9 órakor kezdődött a napindítóval.
Dobszay Benedek ferences szerzetes elmondta: a nagymarosi találkozó, amióta létezik, egyszer sem maradt el, s most online valósul meg, „kifejezve hitünket, reményünket, hogy velünk van az Úr”.

A Nagymarost szervező stáb 2019 nyarán kezdte el előkészíteni az idei tavaszi találkozót. Annak idején arra számítottak, hogy 2020 májusában már a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) célegyenesében lesznek.

A járványhelyzet miatt azonban a NEK-et jövőre rendezik meg. A felkért főelőadó személye és a fő téma (az Eucharisztia) nem változott, Fábry Kornél, a NEK főtitkára azonban már a karanténra való tekintettel újonnan választott mottó jegyében – „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29) – mondta el gondolatait az online hallgatóságnak.

Előadása végén a NEK főtitkára mindenkit meghívott a június 13-án tartandó újabb világméretű szentségimádásra.

Az online térben több program közül választhatnak a résztvevők: Kerényi Lajos piarista szerzetes a budapesti piarista kápolnából tartotta meg szokásos, az istenkeresőknek szóló előadását.

Varga Kapisztrán OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára pedig a KaranTéma című előadásában reflektált a járványveszély okozta helyzetre, amely mindannyiunkat kihívások elé állít.

A fakultációk végeztével újabb körkapcsolás kezdődött: ezúttal a világ különféle tájain missziós szolgálatot teljesítő magyarok életébe pillanthattak be az online érdeklődők. Peruból; Manilából, a Fülöp-szigetekről; Rómából; New Jersey-ből; és Antwerpenből jelentkeztek be.

A megszólalók után Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspök, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó egyik alapítójának buzdítását követhették figyelemmel a fiatalok. Balás Béla rámutatott, hogy

„finomabbra hangolt lélekkel, rendkívüli istenérzékenységgel felfedezhetjük a mindenhol jelenlévő Istent, akit keresztényként úgy nevezünk: Oltáriszentség.”

A napot Budapestről, a Szent István-bazilika Mária-kápolnájából közvetített ünnepi szentmise zárta, amelynek Erdő Péter bíboros, prímás volt a főcelebránsa.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros buzdította a hivatásukat keresőket, várják szeretettel a papságra jelentkezőket.

Forrás: Körössy László/Magyar Kurír rövidített változat

https://www.youtube.com/watch?v=nXCVAPQ2dJ4