El a kezekkel a váci kézisektől!

Érd után immár Vác lett az a következő település, amelynek a baloldali önkormányzata kinyírja a saját városi, női kézilabda csapatát. Csőzik László érdi példáját követve ultimátumot adva nekik most Matkovich Ilona rontott neki ezúttal a váci kézilabdázó lányoknak. A csapat elkeseredett levelét közöltük péntek délelőtt. Most a város szinte egy emberként emelte fel értük a szavát.

Kiakadt Matkovichékra a női kézi csapat

Matkovich Ilona polgármester a koronavírus járványra hivatkozva nem hívja össze hónapok óta a váci közgyűlést, és egyszemélyben hoz döntéseket a váci képviselő-testület helyett.

A rendkívüli jogrenden kapott felhatalmazással hajtja végre a megszorításokat és így emelte meg a város brutálisan a városi sportcsarnok bérleti díjait, hogy az NB 1-es csapat már az elköltözésen is gondolkozik.

Ez amolyan bevett baloldali polgármesteri intézkedés, épp olyan, mint az érdi Csőzik Lászlóé, aki Tekauer Norbert – mind a hazai, mind az európai viszonylatban is kimagasló sikereket elért –, a tabella 3. helyére is feljutott csapatától vonta meg egyik pillanatról a másikra a támogatást.

Csőzik állítása az, hogy közpénzből nem lehet sehol fenntartani a kézilabdát.  „A város csak tavaly 400 milliót költött a csapatra, az idei finanszírozási igény viszont már 700 millió lenne. [A Sport Kft. eddigi összvesztesége egymilliárd, az adófizetők pénzéből a részére nyújtott, eddig vissza nem fizetett tagi kölcsön mértéke pedig ugyancsak egymilliárd forint.] Ezt nem engedhetjük meg magunknak, az amúgy is csekély rendelkezésre álló forrás kell az utakra, járdákra és vízelvezetésre. A jövőben az utánpótlás erősítésére összpontosítjuk erőinket, hogy az érdi szülők érdi lányainak szurkolhassunk a lelátókról!” – írta a polgármester a közösségi oldalán, indokolva a döntését.

Mindezt egyfelől úgy interpretálhatjuk – írta elemzésében a Magyar Nemzet –, hogy Érden megunták a magyar sportban nem egyedi túlköltekezést, s a jövőben úgy gazdálkodnak a sportra szánt összegből, ahogy az felelős városvezetőktől elvárható. Másfelől viszont a polgármester mintha a megfelelő pillanatra várt volna, hogy betarthasson a kézilabdásoknak. Az elődje, a fideszes T. Mészáros András ugyanis az Érdi NK elnöke, a szintén fideszes Tekauer Norbert pedig az egyik vezetője.

A sikeres, maga köré közösséget teremtő, a város lakói által rajongásig szeretett csapat játékosai azóta szétszéledtek, óriási kérdés, hogy mi lesz így ősszel, Érd egyáltalán benne lesz-e az NB 1-ben?

Ez vár most a váci csapatunkra is? Igaza lesz egy váci kommentelőnek, aki így fakadt ki: „A baloldal mindig, minden értéket szétver és minden pénzt elkölt.”

Ahogy Érd lakosságát mélyen érintette akkoriban a hír, most Vác sportszerető polgárai adtak hangot a városvezető döntése ellen.

A FIDESZ váci szervezete így reagált egy Facebook-posztban a történtekre:

„El a kezekkel a váci kézisektől! A váci kézilabda a város egyik büszkesége. A városvezetésnek a csapatot nem büntetni, hanem támogatni kell!”

Pár friss, pénteki lakossági kommentet is érdemes megemlíteni, amik karcos bejegyzésekben fejezik ki elemi rosszallásukat az őket hidegzuhanyként ért hír miatt:

„Szégyen amit csinál Vácon az önkormányzat!!! Szép lesz, hogy lassan a fél ország csapatai más városokban, településeken lépnek majd pályára, mert ilyen senkik tönkretették őket. Nagyon nagy a baj. Ez ellenzék? Ez rombolás és zsebtömés. Remélem, a Fidesz marad majd, mert különben vége mindennek.”

„A nemzet sportvárosa? Ezt a kitüntető címet, amit Vác városa 2003-ban nyert el, ma már vicc kategóriába sorolta a város vezetése. Labdarúgás, férfi kézilabda kiesett, és ezek az emberek egyszerűen nem értik, hogy lehet a női kézilabda sikeres, amikor ők már majdnem mindent sikerrel tönkretettek. Biztos jó ötletnek tűnt számukra, hogy ha már női kézilabdások felújították a majdnem széteső sportcsarnokot, ideje, hogy megfizessék a minőséget.

„Ilyen hozzáállással hogyan lehet hatalomra kerülni? Talán az élsport azért ellenség, mert túlságosan összekovácsolja a közösséget? Érden megmagyarázták a túl sok légiósra költött pénzzel, itt az nem megy. Megy szó nélkül.”

„Matkovich megkezdte azt, amit Érden Csőzik már be is fejezett. Az élvonalbeli sport tudatos szétverését. A különbség csak annyi, hogy a váci női kézicsapat sohasem kapott a várostól százmilliókat.”

„A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ez a társaság ilyen, tőlünk választóktól nagymértékben függ, hogy meddig lesz a város nyakán ez a balliberális társaság.”

„Minek ennek a városnak NB 1-es kézilabda csapat? Minek ide bármi is….egy osztrák kisvárosban sincs NB 1-es magyar kézilabda csapat. Persze, hogy fizetni kell mindenkinek, aki itt akar kezdeni valamit. Naná! Fizessen dupla bérleti díjat, dolgozzon ingyen, fizessen több adót, tisztogasson a város helyett nagyobb területet, és főleg ne merjen imádkozni, mert eljárás alá vonják……. csak a nép, az Isten adta nép tud ilyen jól választani! Ha nem volt elég sz@r eddig, majd esélyt adunk, hogy még több sz@r zúduljon ránk!! Tiszta szégyen!”

„Egyszerűen nem hiszem el, mit megmernek csinálni. De nem marad ez mindig így. Az emberek egyszer csak felébrednek. De azt azért megmagyarázhatná valaki, hogy miért csak az el….ott alja balos városvezetés képes ilyesmire? Ebben nekik mi a jó? Nem félnek az emberektől? Az átvert, lenézett városi polgároktól, akiket semmibe vesznek, miután kicsalták a szavazatukat? Milyen emberek ezek?”

„7 hónap “eredményei”
– nincs új csarnok
– nincs színház
– nem hívták le a 4 milliárd turisztikai fejlesztést
– nem adnak telket az új rendelőintézethez
– kézilabda kidobása
Szánalmas, hozzá nem értő, megélhetési politikusok halmaza!!!”

„Nem csodálkozom!! Pusztítanak nem építenek!!! Szorítok a kézilabdásoknak!!!

„Nem kell semmi Vácra, csak annyi, amennyi a létszükségleteknek elegendő. Tippek Ilonának, ha ez még nem jutott eszébe: egyházak kitiltása Vácról (minek kell?!), múzeumok leállítása (gyakorlatilag minek is kellene?!), közvilágítás meg elég, ha este nyolctól tízig van (akkor már mindenki aludjon)”

„Nem is értem mi a baj ezzel ? Hiszen még mindig ott van a közös énekelés a főtéren! ”

„Eger, Érd,Göd, Miskolc,Salgótarján, Siófok,Vác stb. baloldali vezetésű városok mennek tönkre, még azok is, amelyeket nagy pénz tartalékkal vettek át a Fideszes polgiktól! Ez kellett, választók? Ide vezet a nagy Orbán-gyűlölet! Mindegy milyen sz..r lesz, csak bukjon a Fidesz? Ennyire futja tőletek!