Továbbra is kérdésünk, hogy elakadtak-e a kórház-felújítási tárgyalások?

Matkovich Ilona május 24-én a Facebookon reagált a VácOnline értesülésére, amelyben „megdöbbentőnek és rémhírnek” nevezte lapunk azon információját, amely szerint befagytak volna a kórház felújítással kapcsolatos tárgyalások. Tagadja, hogy az önkormányzati választások után az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és a városháza közötti kapcsolat megszakadt volna és hogy az általa vezetett városi bürokrácia késlekedései miatt válhat az új járóbeteg rendelő építésének időpontja bizonytalanná. Lapunk tudomása szerint a város egyáltalán nem oldotta meg a helyzetet, sem a telekcsere, sem a HÉSZ módosítás, sem egyéb kérdések nem zárultak le megnyugtatóan. A tisztázás érdekében sajtókérdéssel fordultunk az ÁEEK-hoz, a napokban várjuk a válaszát.

A Kormány 5,6 milliárd forintos fejlesztési támogatásról döntött 2018-ban az Egészséges Budapest Program keretében, amellyel a váci Jávorszky Ödön Kórház korszerűsítéséhez, felújításához kíván hozzájárulni. Cikkünkben arról az értesülésről számoltunk be, hogy a felújításokkal kapcsolatos tervezési szakaszban egyre több lett a fennakadás, eddig a városházáról sok fontos dokumentum helyett mindössze csak egy helyi építési szabályzatot küldtek véleményezésre. A mi feltételezésünk az, hogy munkatársai nem tájékoztathatták ezúttal sem a polgármester asszonyt. Sajnálatosan erre volt már példa, amikor nem figyelmeztette a jegyzője és főépítésze, hogy olyan munkálatokra adott ki utasítást, amelyek szembe mentek a örökségvédelmi törvénnyel.

A hatóság örökségvédelmi szempontból elmarasztalta a városházi átalakításokat

Matkovich Ilona így ír a Facebook posztjában:

„A végére hagytam,(…), valóban befagytak-e a kórházfelújítással kapcsolatos tárgyalások. Megdöbbentem ezen a rémhíren, hiszen alig várjuk, hogy végre elinduljon a járóbeteg szakrendelő felújítása. Az emberek egészsége nem játék. Semmiféle tárgyalást nem fagyasztott be az önkormányzat. Az Egészséges Budapest Program városunkat érintő beruházásának elindulása két és fél éve várat magára. Ami az önkormányzat feladata volt, megtette az ügyben. A szükséges telekcsere tárgyalásokon már hónapok óta sikeresen túl vagyunk. Vác Város Önkormányzata nem hátráltatja a járóbeteg szakrendelő építését és a kórházfejlesztést egy másodpercig sem, hanem mindent megteszünk azért, hogy végre egy korszerűbb épületben fogadhassák az egészségügyi szakemberek azt a mintegy ötszázezer beteget, akik Vácról ill. a vonzáskörzetből érkeznek a váci rendelőintézetbe.” írta szó szerint a polgármester asszony.”

Mivel lapunk olvasóit is nagyon érdekli, hogy mi az oka annak, hogy késik a járóbeteg szakrendelő felújítása, sajtókérdéssel fordultunk az ÁEEK felé május 25-én az ügy tisztázása végett, reagáljanak a polgármester asszony írására.

Az önkormányzat miatt befagytak a kórházfelújítással kapcsolatos egyeztetések

Tehát a kérdés az, hogy valóban túl vannak-e már a felek a telekcserén, vagy előfordulhat az, hogy az ügyben eljáró alpolgármestere és/vagy főépítésze nem tájékoztatta a város vezetőjét a valós helyzetről, így ezért ő a legnagyobb jóindulattal írhatta azt, hogy minden a terv szerint zajlik.

Az ÁEEK hivatalos válasza után e kérdésre visszatérünk. Túl nagy és a lakosság számára túl fontos fejlesztésről van szó ahhoz, hogy ne hagyjuk bizonytalanságban az olvasóinkat, Vác és környékének betegeit.