A gaz legalább olyan magas, mint amilyen alacsony a képviselői ingerküszöb

Lapunkban az elmúlt pár hétben már írtunk róla, hogy a városháza ellenzéki képviselői a megválasztásuk előtt tarthatatlannak találták a közterületeinken akkoriban „uralkodó állapotokat”, szívesen fényképezkedtek a magas gazban. Ezekben az írásokban igazán nem többre, csak annyira emlékeztettük e képviselőket, hogy sajnálatosan ezeken a helyeken lényegében azóta sem változtak az állapotok. Arra hívtuk fel a figyelmet, hogy amióta döntési helyzetben vannak, e városszépítő buzgalmuk alábbhagyni látszik, sőt a saját feladatból egy újabban hozott rendeletben a lakosságra hárítanak.

A helyzetéhez, rangjához méltó gyors reagálás helyett Kiss képviselő úr az őt emlékeztető képviselő társának botanikai leckéket adott, s a városháza-barát kommentelők közül néhányan az olvasóink által beküldött fényképekről azt is feltételezték, hogy a képek nem frissen készültek és a gazosodás mértéke is eltúlzott.

Hétfőn egy olvasónk reagálva az ESTV május 19-i híradójában ismertetett, a lakosságot az ingatlanok előtti zöldterületek karbantartására kötelező rendeletére,

végigfotózta ugyanazokat a helyeket, amelyekről mi is hírt adtunk, de ezúttal vitt magával egy áruházak polcairól beszerezhető, friss helyi lapot is, illetve egy mércét,

amely megjelöli azt a kritikus 30 centiméteres magasságot, amely felett már akár 50.000 Ft büntetéssel is sújthatnák a lakosokat, ha e gazok a magánterületük előtt lenne.

Olvasónk elmondta, hogy fotós útja során több helyen is látta a város kertészeit serénykedni, alapvetően rendben tartottnak és szépnek ítélte meg a város közterületeinek állapotát, őt csupán a valóban létező, egykor és most is elhanyagolt területek

arrogáns képviselői eltagadásának ténye késztette a dokumentálásra.

A nyilvánvalót sem elfogadó, s a lakossággal szemben elharapódzó, indokolhatatlan képviselői viselkedés miatt véltük fontosnak e képsorozatot önök elé tárni.

Nem a gaz magassága és a városháza esetleges vélt/valós gondatlansága a képek valódi tanúsága, hanem egy képviselői magatartás, ami sokkal elkeserítőbb, mint e pár gazos terület megléte.