Hét hónapnyi helyben járás után fogytán a választói türelem – vajon mi várható a Kosdi úti körforgalomnál?

Úgy tűnik, immár lassan lejárhatott a választóknál a türelmi idő, mert folyamatosan érkeznek szerkesztőségünkbe azok a szembesítő olvasó észrevételek, amelyek sorra számon kérik azokat a választási ígéreteket, amelyekkel tavaly októberében még tele volt a mostani szivárványkoalícióvá összeállt Váci Összefogás padlása. Cikkünk Pápa Ádám olvasói levele nyomán készült.

Kiss Zsolt korabeli „Csináljunk rendet Vácon” választási mémje.

Ezúttal Kiss Zsolt alpolgármester úr egykori posztjaira hivatkozva, amelyben kamu körforgalomnak nevezett egy veszélyes váci útkereszteződést, ennek kapcsán az érdekelné olvasónkat és a környék lakosságát, hogy az azóta eltelt szűk 29 hét alatt hogyan és milyen irányban haladt előre az ígért valódi körforgalom megépítése?

„Az Önök által akkoriban csak ‘körborzalomként’ aposztrofált, festett körforgalmakat mikor szüntetik meg?” – érdeklődik nyílt levélnek szánt írásában Pápa Ádám olvasónk.

Emlékezetes, Matkovich Ilona is a választások előtt mindig szívesen hangoztatta, hogy a városba érkező, mit lát meg először Vácból? Mint szokta mondogatni: hát például a Kosdi úti körforgalmat, pont azt, amiről épp az olvasó most érdeklődik!

A választások előtti napokban a Váci Összefogás jelöltjei nem győztek szörnyű állapotokat bemutató helyszínekről fotókat posztolni, és szívesen ábrándoztak egy szebb városról, és

tettek ígéreteket a választóiknak, hogy megválasztásuk esetén mindenen javítani fognak.

Kiss Zsolt akkoriban – feltehetően egy másik településen tapasztaltak láttán így írt:

„De jó lenne ilyet látni Vácon. Az elmúlt 9 évben egyetlen utat sem aszfaltozott le teljes szélességében és hosszában az önkormányzat. Kátyú kátyú hátán. Vagy ahogy a polgármester Fördős Attila körzeti bejelentkezőjében irta: ‘Túl úttalan utakon…’ Sajnos ez ma Vác. Ha a Váci Összefogás jelöltjei kerülnek többségbe október 13-át követően a váci önkormányzatba, akkor rendbe tesszük…”

És az alpolgármester korabeli kritikus posztja arról, hogy mit ér az előző önkormányzat munkája.

Ismételjük: „Ha a Váci Összefogás jelöltjei kerülnek többségbe október 13-át követően a váci önkormányzatba, akkor rendbe tesszük…”  S hogy ez mennyire nincs így, a jelen állapotot mutatja be cikkünk elején lévő kiemelt képünk.

A fotó május 8-án készült arról a körforgalomról, amely gyakorlatilag változatlan állapotban, vagy talán még leromlottabban maradt a közben eltelt 29 hét alatt.

***

Az előző polgármester indoka, hogy miért e köztes megoldással készült el akkoriban e körforgalom:

Átadták Vácon a Kosdi úti körforgalmat

Csütörtökön megnyitották a közlekedők előtt a Kosdi úti körforgalmat. Az átadón Fördős Attila polgármester elmondta: már 16 évvel ezelőtt megfogalmazódott az igény, hogy a forgalmas kereszteződésben tapasztalható torlódásokat körforgalommal kellene szabályozni, azonban az érintett csomópont nem az önkormányzat tulajdonában volt, a területek kezelői pedig nem kívántak pénzt fordítani erre. Fördős Attila úgy fogalmazott, hogy a Kosdi úti körforgalom átadásával az öt évvel ezelőtti választási ígéretét teljesítette. A TELJES HÍRT A MA ESTI HÍRADÓBAN LÁTHATJÁK!

Közzétette: ESTV – 2019. október 11., péntek