Matkovichék megint hazudtak két erőset színház ügyben – 24 órán belül lebuktak

Egyre mélyebbre süllyed Vác a színház ügyében. Trükkök, hazugságok és egyre kilátástalanabb jövő.

Kászonyi Károly – eredetileg Jobbikos – váci önkormányzati képviselő Facebook posztjai kimeríthetetlen forrást jelentenek a VácOnline-nak. Korábban azzal vetette magát észre, hogy bár pártja egy évtizede követeli a kilakoltatások azonnali felfüggesztését, ő büszkén bejelentette, hogy az új városvezetés hét új kilakoltatási eljárást indított már el. Most pedig Lendvai Ildikó emlékezetes kampányhazugságának („Lassan mondom, hogy mindenki megértse, nem lesz gázáremelés.” – aztán triplájára emelték 8 év alatt) stílusában alkotott tartalmában és formájában is emlékezeteset: „Akkor mondom lassan, hogy meg lehessen érteni: a kúltúráért felelő államtitkar javaslatára és jóváhagyásával hétfőtől a Dunakanyar Színház művészeti vezetője Csőre Gábor Jászai Mari díjas szinész!”

 


 

Már csak a poszt helyesírása is önmagában indokolná, hogy Matkovich Ilona ne az önkormányzati cégek dolgozóira, hanem saját képviselőire vezesse be a szájzár rendeletét, és kötelezze őket posztolás előtt az engedélyezésre. De a lényeg: Matkovichék azt állították, hogy a kulturális államtitkárral egyeztetve, mi több, az ő javaslatára nevezték ki Csőre Gábort művészeti vezetőnek. És bár Matkovich Ilona a héten valóban tárgyalt Fekete Péterrel, a rá történő hivatkozás azonban teljesen valótlan, amit a hivatkozott államtitkárság hivatalos tájékoztatása is cáfol: „Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Csőre Gábor, Jászai Mari-díjas színművész érdemeit elismeri, de mint a Váci Színház művészeti vezetője személyét illetően semmilyen javaslatot nem tett, illetve a kinevezésre nem volt semmilyen ráhatással.” Tehát kulturális államtitkárt megkerülve, az ő háta mögött hozta meg a városvezetés ezt a kiemelten fontos döntést.

Így lepleződött le Matkovichék első hazugsága.

 

 

De mi köze egyáltalán a kulturális államtitkárnak a váci színház művészeti vezetőjéhez? Simán ki lehetne nevezni nélküle. És tényleg. De a dolog lényege a januártól hatályos új színház finanszírozási rendszerben keresendő. Idéntől háromféle színház létezik: tisztán önkormányzati irányítású és finanszírozású, tisztán állami irányítású és finanszírozású, illetve vegyes irányítású és finanszírozású. A váci képviselő testület ez utóbbit választotta: a pénz java részét az államtól kéri, ezért osztozik az állammal az irányítási jogokon. A pontos részleteket majd egy megállapodás rögzíti, amelynek kidolgozása folyamatban van.

 

És itt a nem túl bonyolult trükk a városvezetés részéről: még mielőtt a színház irányítási jogok közössé válnának, minden stratégiai döntést és kinevezést meghoznak, hogy onnantól kötött pályán mozogjon hosszú évekig a színház. Ezért sietnek a döntésekkel. Csakhogy itt a második hazugság: hiába az önkormányzati határozat, ezek szerint nem valós az együttműködési szándék, a balliberális városvezetés mindent letarol a színház háza táján. Így viszont várhatóan nem lesz megállapodás sem, hiszen a város az érdemi közös döntést ellehetetleníti, mivel korábban maga mindent eldönt, ezzel teljesen kiüresedik a jövőbeni együttműködés.

 

A közös működtetés meghekkelése, felrúgása így mit jelent a számok nyelvén? Azt hogy az állami források valószínűleg más városok színházaihoz mennek (talán ismerős a multifunkciós csarnok kapcsán ez a helyzet) és a váci színház csak az önkormányzati támogatásra számíthat. Az önkormányzati támogatás a tavalyi 40 millió forintról idén 23 millió forintra csökkent. És ehhez jöttek az állami források, amikre most a fenti kiszorítósdi miatt aligha lehet számítani. Azaz Kis Domonkos Márk pár nappal ezelőtt távozott egy közel negyedmilliárdos éves költségvetésű színház éléről, és most Csőre Gábor megérkezik egy 23 millió forintos költségvetésű színházba. Csőre Gábornak kevés lesz a színészi és szinkronizálási képessége, itt már egy bűvészre lenne szükség, mert ez a 23 millió forint talán még az igazgató (közel havi félmilliós), a művészeti vezető és a felmondási hullám után megmaradt három alkalmazott bérére se elég.

Mostantól viszont Csőre Gáborra is érvényes Matkovich Ilona „szájzár rendelete”, azaz talán ki kell hagynia Vácon az olyasmi stílusú posztokat, mint amikor trágárkodva kért 1%-os adományokat a Tilos Rádiónak: