A Jobbik pártközpontja is kiáll a váci kilakoltatások mellett

Hétfőn még vehemensen támadt Gulyás Gergely miniszternek Z. Kárpát Dániel Jobbik alelnök a parlamentben a kilakoltatások miatt, szerdán már a Jobbik pártközpontja sajtóválaszban állt ki a váci kilakoltatások mellett. 72 óra alatt 180 fokos fordulat az amúgy is identitászavaros pártban. A Jobbik helyi politikusai pont azt teszik, amit a párt alelnöke az országos sajtóban élesen támad.


A balliberális pártok a választási kampányban szociális bérlakások építését, bővülő önkormányzati bérlakás kínálatot ígértek, ehhez képest Vácon szigorítottak mind a szociális, mind a költségalapú lakásbérlet szabályain, és bejelentették az összes bérleti jogviszony felülvizsgálatát. Az első visszautasítás már tavaly novemberben megszületett, február 12-én pedig a jobbikos Fehér Zsolt önkormányzati képviselő a helyi sajtóban kijelentette, hogy „a legvégső esetben jön a szerződésbontás és a kilakoltatás”. A kilakoltatásig menő szigort Matkovich Ilona polgármester még aznap megerősítette egy Facebook posztban.

Az Országgyűlés 2020. február 17-i ülésén, hétfőn Z. Kárpát Dániel az alábbiak szerint támadta Gulyás Gergely minisztert: „Hát, miniszter úr, ön tudja a legjobban, évente háromezer családot lakoltatnak ki Magyarországon! Miről beszél ön?! Ön is nagyon jól tudja, hogy önök kvótát szabtak meg a magyar emberek kilakoltatásaira vonatkozóan. Hát, az ön szavazatával is lakoltatják ki az embereket Magyarországon! Mit képzel ön?!”

Mivel az országos és a helyi jobbikos nyilatkozat homlokegyenest ellentmondott egymásnak, a VácOnline megkereste a Jobbik központi sajtó osztályát, hogy tisztázzák a helyzetet.

Az első kérdésben azt kérdeztük, hogy „Egyetért-e a Jobbik Fehér Zsolt kilakoltatások megkezdésére vonatkozó nyilatkozatával?”. Erre a válasz az volt, hogy „teljesen egyetértünk”, és meg is ismételték Fehér szavait, miszerint „…a legvégső esetben jön a szerződésbontás és a kilakoltatás”.

Azt is megkérdeztük, hogy „Megkérik-e váci jobbikos politikusokat, hogy ne indítsanak kilakoltatásokat?” Ebben a kérdésben is egyértelműen osztják Fehér Zsolt kilakoltatás párti álláspontját: „A Jobbik támogatta Fehér Zsolt javaslatát, amely alapján átvizsgálták Vácott az önkormányzati bérlakások szerződéseit.” Persze mindkét válaszban még hosszú körmondatokban magyarázzák, hogy a kilakoltatások miért jogosak és igazságosak. Valahogy ezekre az indokokra és helyzetekre a túlfűtött hangvételű országos nyilatkozatokban és parlamenti felszólalásokban nem tértek ki, amikor a kormányt támadták.

Míg tehát a parlamentben és az országos sajtóban a Jobbik általános moratóriumot követel a kilakoltatásokkal szemben, addig helyi szinten már egyáltalán nem ilyen érzékeny, nem segítségnyújtásról beszél, hanem pont fordítva: a kilakoltatásra okot adó helyzeteket (fizetésemelés, életkörülmények stb.) iktatja jogszabályba.

Z. Kárpát Dániel parlamenti szavait és álhumánumát saját helyi politikusai cáfolják meg, amikor pont azt teszik, amit a párt alelnöke élesen támad.