Környezetvédelmi fejlesztés felsőfokon

A Váci Szennyvíztisztító telep Csörög, Dömös, Kismaros, Kosd, Nagymaros, Őrbottyán, Pilismarót, Szendehely, Szokolya, Sződliget, Vác, Vácduka, Váchartyán, Vácrátót, Verőce, Visegrád települések csatornázott területein keletkező, összegyűjtött és átemelt, illetve a gödi SAMSUNG gyár előkezelt ipari szennyvizét fogadja, és tisztítja eleveniszapos biológiai tisztítási technológiával. A Széchenyi 2020 programban megvalósuló „Szennyvíztisztító telep fejlesztése Vácon” tárgyú projekt kivitelezése jelentős állomásához érkezett, amit az érintett települések polgármestereinek és a sajtónak mutattak be.


Virág László, a DMRV ZRT vezérigazgatója elmondta: a cég kiemelt figyelmet fordít az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások betartására. Fontosnak tartja a fogyasztók; az önkormányzatok és a lakosság színvonalas kiszolgálását. Uniós forrásokból sikeresen valósítottak meg több ilyen fejlesztést: 10 projekt 10,7 milliárd forintot nyert a pályázatokon. Ezek közül az egyik, a kormány által kiemeltnek nyilvánított szennyvíztisztító bővítés, ami a kapacitásbővítés és a minőségjavítás érdekében indult meg. Az eddigi 80 ezer főt kiszolgáló rendszer képességét 130 ezer lakos ellátásárára szeretnék alkalmassá tenni. Erre közel 4,5 milliárd forintot nyertek el pályázaton. A beruházás 56%-os készültségű, befejezése 2020-ra várható.

Dr. Rétvári Bence, a váci-szobi járás országgyűlési képviselője azt emelte ki beszédében, hogy a napokban átadott M2 2×2 sávos autópálya újabb vállalkozókat, vállalkozásokat fog a térségbe vonzani – ezért is különösen fontos az, hogy már egy kibővített szennyvíz-semlegesítő kapacitás fogadja az itt befektetni szándékozókat. A maga 4 és fél milliárdos beruházási értékével a harmadik legnagyobb projektet képviseli térségben a 35 és fél milliárdos autópálya és az 5,6 milliárdos kórházfejlesztés után. És bár nem a látványos fejlesztések közé tartozik a szennyvíztelep, a környezet és az egészség megóvását segíti mind a lakosság, mind az ipari vállalkozások esetében.

Fördős Attila váci polgármester megemlékezett arról, hogy Vácra az elmúl néhány évben 50 milliárd forint beruházási érték érkezett. A város a maga eszközeivel mindenben igyekezett a szennyvíztisztító megvalósulását segíteni, hiszen a lakosság többször panaszkodott a környéken kellemetlen szaghatásra.

A helyszínbejárás során elhangzott: nemcsak az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások jelentenek kihívást, hanem az is, hogy a lakosság (és az ipavállalatok is) egyre környezettudatosabban bánnak a vízzel, egyre kevesebb vizet használnak fel, így a szennyvíz újrahasznosíthatóvá tétele egyre újabb műszaki megoldásokat igényel. A meglévő és üzemelő szennyvíztisztító telep fejlesztése és korszerűsítése, az tisztítósor gépészeti és építészeti átalakítását igényli. Új műtárgy kerül elhelyezésre a biológiai tisztítás elvégzésére, illetve új lesz a csatornaiszap-fogadó műtárgy is a szükséges gépészeti berendezésekkel együtt.

A jövőre befejezéséhez érkező fejlesztés célja az, hogy 16 település szennyvize a tisztítóban tisztuljon meg, az esővíz pedig a Dunába kerüljön elvezetésre.

Fotó forrás: Facebook