Könnyen lehet, hogy Matkovich még képviselő sem lesz

Könnyen előfordulhat, hogy Matkovich Ilona nemhogy polgármester, de még képviselő sem lesz a következő ciklusban. Szövetségesei megtrükközték: nem indították korábbi egyéni választókerületében, a kompenzációs listán pedig csak a negyedik helyet foglalja el, miközben az összes pártnak kiosztható összes kompenzációs mandátumok száma is négy.

Mint azt korábban megírtuk, Vácon több ellenzéki összefogás is létrejött az októberi önkormányzati választások előtt. A helyi MSZP és a DK-ból kilépő politikusok a független Néveri István ügyvédet támogatják, miközben a budapesti pártközpontok Matkovich Ilona mögött sorakoztak fel.

A liberális Magyar Narancs korábbi újságírójának budapesti pártközpontokból összeerőszakolt koalíciójával szemben néhol még saját korábbi szövetségesei is ringbe szállnak.

A jelöltállítási folyamat végére azonban érdekes kép rajzolódik ki, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy Matkovich Ilona hoppon marad és még a képviselőtestületbe sem kerül be.

A képlet nem bonyolult: ha Matkovich alulmarad a polgármester-választáson, ahogy a tavaly tavaszi választáson is veszített, városvezető biztosan nem lesz. Mivel szövetségesei nem indították el a tíz egyéni választókerület egyikében sem, így egyéni mandátummal egészen biztosan nem lesz az új képviselőtestület tagja. Marad a kompenzációs lista, amelyre közvetlenül nem szavazunk, ide az egyéni körzetekben mandátumot nem eredményező szavazatok „csúsznak fel”, amelyek alapján egy matematikai művelettel osztanak ki a jelöltállító szervezeteknek listás mandátumokat.

Matkovichnak abban az esetben lenne esélye kompenzációs mandátumot elnyerni, ha a városban csak két jelöltállító szervezet érne el releváns eredményt, saját formációja pedig szinte minden egyéni választókerületben vereséget szenvedne.

Mivel azonban a gyakorlatban az így képződő töredékszavazatok várhatóan erősen megoszlanak majd a Matkovich-, illetve a Néveri-féle ellenzéki összefogás listái, valamint a Mi Hazánk kompenzációs listája között, alig látszik esély arra, hogy a szivárványkoalíció polgármesterjelöltje bekerüljön az újonnan alakuló testületbe. (Elég, ha a Vác Városért Választási Egyesület, vagy a Mi Hazánk csak egyetlen kompenzációs mandátumot megszerez, Matkovich máris kiesik a közgyűlésből.)

Matkocivh Ilonát a kompenzációs listán megelőzi egyébként Kiss Zsolt János, Fehér Zsolt és Fejancsics László is.

A jelenség egyébként nem új a váci politikatörténetben: saját szövetségesei gyakorlatilag a „Jakab-trükköt” vetették be Matkovich ellen, öt évvel ezelőtt ugyanis Jakab Zoltán polgármesterjelölt jár kísértetiesen hasonlóan. Az Együtt és a Lokálpatrióták közös jelöltjének akkor a kompenzációs lista második helyéről sem volt esélye a közgyűlésbe jutni.

Csak totális győzelem, vagy totális vereség esetén van esélye Matkovichnak bejutni a képviselőtestületbe, arányos mandátumeloszlás esetén politikai pályája október 13-án véget is ér.