Elkészült a zebegényi csapadékvíz elvezető rendszer

A zebegényiek régi vágya vált valóra, amikor 113 millió forintos kormányzati segítséggel végre elkészült a felszíni csapadékvíz elevezetési fejlesztés. Nemcsak a Duna, de a három halastó vízszint ingadozása is lakóházakat veszélyeztetett, különösen nagy esőzések idején: a falut átszelő patak vize sokszor kilépett medréből, befolyt a pincékbe, házakba. Ennek kivédésére épült meg az a mesterséges csatorna ami az összegyűlő vizeket biztonságosan levezeti a Dunáig. Az átadó ünnepségen ezért a beruházásért mondott köszönetet Hutter Jánosné polgármester a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, Zebegény országgyűlési képviselőjének, és az építkezésben résztvevő valamennyi szakembernek.


„Minden kormányzatnak az a kötelessége, hogy abban segítse egy-egy település lakosságát, amiben és amire nekik szükségük van.” – jelentette ki Rétvári Bence Zebegény országgyűlési képviselője. – „Emlékezhetünk arra, hogy 2010-ben a polgári kormány hivatalba lépésekor 1300 milliárd forint adóssága volt az önkormányzatoknak. Mióta megvan a kölcsönös bizalom kormány és lakosság között, azóta beszélhetünk fejlődésről. A váci-szobi járás 34 településén számtalan olyan fejlesztés történt, amire az ott élők már régóta vágytak. Ez annak köszönhető, hogy figyelünk egymásra, és tudjuk, hogy számíthatunk egymásra.

Zebegény számára még számos fejlesztés vár, említhetném a strandot, aminek újjáalakítása már megkezdődött. Utak, járdák épültek és épülnek, bölcsődefejlesztés is napirenden van, és az orvosi rendelő eszközeit is sikerült újakra cserélni. Egy éve arról számolhattam be, hogy 280 millió forint érkezett zebegényi fejlesztésekre, most, egy évvel később azt tudom jelenteni: legalább 817 millió forint az, amit már felhasznált vagy felhasználhat a közeljövőben a falu. Az hogy ez a jövőben is így maradjon, előfeltételen, hogy a hazáját szerető, azért dolgozó kormánya legyen az országnak, és Zebegénynek is olyan polgármestere, képviselőtestülete legyen, ami egységes és a falu érdekeit tartja szem előtt.” – mondta Rétvári Bence.

Az ünnepség végén Gáspár István plébános atya áldotta meg a létesítményt, s imájában hálát adott annak megvalósulásáért. (HALMI)