Azok után, hogy a Demokratikus Koalíció budapesti pártközpontja saját jelöltjét kényszerítette a helyi alapszervezetre, a DK-ból kilépő politikusok az MSZP-vel szövetkeznek és az LMP-t, valamint a Momentumot támadják.
Új választási szövetség jött létre a városban "Váci Szívvel" néven. Amint arról korábban lapunk is beszámolt, gyorsan nőtt azon jelöltek száma, akik a baloldali összefogás ernyője alatt kívántak indulni a polgármesteri tisztségért. A helyzet komoly konfliktusokat szült, amint kiderült, hogy a pártok helyi alapszervezetei más személyt tartanak alkalmasnak, mint a budapesti pártközpontok.
Július 25-én az Index cikke alapján még úgy tűnt, Matkovich Ilona lehet a baloldali pártok által támogatott egyetlen jelölt. Matkovich korábban az LMP színeiben szeretett volna országgyűlési mandátumhoz jutni, ám a választáson alulmaradt.

Matkovich Ilona. Fotó: valasztas.hu.
Még ugyanaznap bejelentkezett dr. Néveri István is, akit civilek támogatnak, de kampányának első perceiben egyértelművé vált, hogy számít a baloldali-liberális pártok támogatására is.

dr. Néveri István. Fotó: Váci Világ.
A baloldali pártok egy része elfogadható jelöltnek találta Néverit, aki mögé kész volt felsorakozni az MSZP és a DK helyi szervezete is. A Demokratikus Koalíció budapesti elnöksége azonban nem találta alkalmas jelöltnek a váciak által támogatott ügyvédet és az összefogás közös jelöltje mögötti felsorakozásra szólította fel váci tagjait.
A konfliktus hatására a DK váci elnöke lemondott, sőt, Krauze István négy-öt társával együtt a pártból is kilépett – tudósított az atv.hu. Azt Krauze is megerősítette, hogy feszültség a pártban a jelölés körül alakult ki.
Pénteken a váci MSZP Facebook-oldalán jelentette be, hogy Csereklye Károly a „Vác Városért Választási Egyesület” elnöke, Dr. Bóth János, a váci MSZP elnöke és
Krauze István volt DK elnök Váci Szívvel néven választási mozgalmat indít.
Krauze István volt DK elnök Váci Szívvel néven választási mozgalmat indít.
Mint írják, nem vesznek részt "eleve kudarcra ítélt együttműködésben" és nem támogatják a DK, az LMP és a Momentum jelöltjét, Matkovich Ilonát, aki "csúfosan elbukta az országgyűlési választást" és akit "a Demokratikus Koalició budapesti központja erőszakolja a váciakra a sződligeti momentumos polgármesterrel egyetemben, mint polgármester-jelöltet". A második váci baloldali összefogás Néveri Istvánt támogatja.
Vác városában tehát jelenleg két ellenzéki, baloldali összefogás körvonalazódik, két külön jelölt mögött: az LMP, a Momentum és a DK budapesti pártközpontja Matkovichot, míg az MSZP, néhány civil szervezet és a DK-ból kilépett helyi politikusok Néverit támogatják.