Gyereksereg a Gyadai réten

Hagyománnyá vált Vácott, hogy minden évben kalandtúrát rendeznek az óvodásoknak, ahol a szüleikkel együtt a Gyadai réten túra keretében ismerkedhetnek meg a gyerekek az erdők, rétek, patakok élővilágával.

Szeptember 22-én a szüleikkel együtt látogattak el az óvodások a rétre, ahol 6 csoportot alkotva olyan kalandba vettek részt, aminek állomáshelyeit végigjárva közelebb kerültek a természethez és megtanulhatták azt is hogyan viselkedjünk a lassan elfeledett természetbe, ahová szinte már csak hébe-hóba túrázni járunk. Azzal, hogy a szülőket is elhívták a szervezők titokban az volt a céljuk, hogy nem csak a kicsiket csalják ki a természetbe, hanem szüleiket is visszacsábítsák, akik közül sokszor a plázákat választják inkább úti célul kikapcsolódásként, egybekötve a bevásárlással.
Az állomásokon középiskolások öltöztek mesefigurának és interaktív módon mutatták be a gyerekeknek az erdő, a rét és a patak növény és állatvilágát. Megismerhették a hegyek kialakulását és a Naszály kincseit. Az állomások között, Hajdú Sándor vezetésével, a túravezetők kalauzolták a résztvevőket. Meséltek a gyerekeknek, mit kell tudniuk, ha útra kelnek (és persze, ők biztosították a csoportokat nehogy eltévedjenek a nagy kerek erdőben.) Találkozhattak a kukabanyával, aki megtanította nekik a szelektív hulladékgyűjtést és, hogy nem szemetelünk az erdőben és Mokánszky Éva katasztrófavédelmi szakember segítségével, megtanulhatták, mit kell tenniük, ha társaikat baleset éri, vagy rosszul lesznek az erdőben, ahol csak magukra számíthatnak.

Mire végéhez közeledett a program, véget ért a meleg őszi idő is s elkezdett esni az eső. Az ázott fázott ovisokat a szervezők meleg teával és ebéddel várták, ahol az állomáshelyek feladatait sikeresen teljesítő óvodások emlékérmet, és ajándékot is kaptak, aminek segítségével tovább folytathatják az erdők mezők felfedezését. A programon résztvevő közel 400 gyereket és felnőttet Steidl Levente képviselő köszöntötte, aki kislányával maga is végigjárta az állomáshelyeket. Köszönetet mondott azon gimnazistáknak („Boronkays”, „Madáchos” és „Közgázos” diákoknak) akik ezt a délelőttöt az óvodások tanításával töltötték és azoknak a szervezőknek (Tanai Anna, Ruzsik Gabriella, Keszericze Kármen, Bíró György), akik a város megbízásából ezt a programot kitalálták és megszervezték.

…és hogy a szervezők mit várnak a programtól? Talán hogy a következő hétvégeken, ha visszatér a jó idő, a szülők a gyerekek unszolására elindulnak ismét közösen felfedezni a természetet.

Fotók: Pomaházi Roland