Nagykéssel, dühöngve rohangált az utcán

Az eset még augusztus 23-án csütörtökön, napközben történt Vácon, az Istenmalmi utcában: az egyik lépcsőházból egy férfi rontott ki dühöngve, nagykéssel a kezében. A szemtanúk elmondása szerint egy másik férfit keresett, akit többször nevén is nevezett.

A férfi az utcán megállt két tíz év körüli gyermek előtt is, akiknek azt mondta, hogy: ha nem mondják meg merre szaladt, akit keres, akkor megszúrkálja őket. A gyermekek lélekjelenlétének is köszönhető, hogy nem esett bántódásuk – egy irányba mutattak és mondták hogy arra ment, akit keres. A dühöngő személy ezt követően tovább indult, majd elhaladt egy kutyáját sétáltató férfi mellett is, aki a következőképpen nyilatkozott szerkesztőségünknek: – Az ütő megállt bennem, amikor a srác elszaladt mellettem a nagy kenyérszeletelő késsel, majd ezt követően a közeli játszótéren kiabált, aztán felszívódott. Valaki végül rendőrt is hívhatott, mert később két járőrt is láttam a játszótér környékén.

Lapunk úgy tudja, hogy a kiérkező rendőrök végül nem találták meg az ismeretlen dühöngőt, aki feltehetően egyszerűen lenyugodott és hazament.
(Képünk illusztráció!)