Városi megemlékezés március 15-én

Az ország számos városa mellett – az elmúlt évekhez hasonlóan – az idén is megemlékeznek az 1848/49-es szabadságharcról Vácott. A városi ünnepség tradicionálisan március 15-én, csütörtökön 9 órakor kezdődik a váci Juhász Gyula Általános Iskola diákjainak "Föltámadott a tenger…" című műsorával a Báthori utcai Petőfi-emléktáblánál. Az említett helyszínen koszorúzással záródik az ünnepség. A folytatásban, 10 órától a váci Madách Imre Művelődési Központban történelmi játszóházzal várják a gyerekeket.

Az első, hivatalos, piros betűs tavaszi ünnepnapon emlékeznek meg a szabad sajtó napjáról is országunkban. Az elmúlt két év hagyományát követve a helyi sajtó képviselői a deákvári Landerer utcában koszorúzzák meg Landerer Lajos emléktábláját. A hivatalos, városi ünnepség keretében tartandó ceremónia 10 órakor lesz. A városi ünnepség délutáni folytatásaként a váci Kossuth térre várják az ünnepelni vágyókat 15 óra 30 percre. Itt a Váci Fúvószenekar, a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium tagjai működnek közre, míg a Váci Reménység Egyesület által meghirdetett szavalóverseny győztese előadja Petőfi Sándor költeményét, a Nemzeti dalt. Itt is lesz koszorúzás, majd a huszárok vezényletével elindul az ünneplő tömeg a Ligetnél lévő Honvéd-emlékműhöz, ahol a tervek szerint 16 órakor folytatódik a megemlékezés.

Ünnepi köszöntőt mond: dr Rétvári Bence parlamenti államtitkár. Közreműködnek: Plásztán Anett énekes, valamint a Váczi Néptáncegyüttes. A városi önkormányzat és a Madách Imre Művelődési Központ közös ünnepsége hagyományosan koszorúzással ér véget a ligeti Honvéd emlékműnél.