Garázdaság a váci buszpályaudvaron

A váci rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a 36 éves keszegi férfit, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2017. november 9-én, csütörtökön 19 óra 30 perckor a váci buszpályaudvar várótermében szidalmazta az ott dolgozókat, majd a kezében lévő táskát – amelyben egy sörös üveg volt – a biztonsági őr felé dobta. A szatyor a földre esett és a benne lévő üveg összetört. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök V. Józsefet a helyszínen elfogták, a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsított ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.