Közel ötvenszer riasztották a tűzoltókat

Pénteken és szombaton a megváltozott útviszonyok miatt több mint 45 esetben kellett beavatkozni tűzoltóegységeknek Pest megyében. Havas, latyakos, lefagyott útszakaszon személygépkocsik pördültek meg, borultak árokba, autóbuszok akadtak el, avagy fordultak keresztbe az úttesten, teherautók borultak az oldalukra, vagy csúsztak meg és okoztak ezzel forgalmi akadályt.

– A balesetek során kisebb-nagyobb személyi sérülések történtek, szerencsére halálos áldozattal járó esemény nem történt. A hivatásos és az önkormányzati tűzoltók munkáját számos esetben segítették az önkéntes tűzoltóegységek – nyilatkozta szerkesztőségünknek Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A havas, csúszós úton például egy csuklós autóbusz is megcsúszott, majd fennakadt az útpadkán péntek délelőtt Rád és Penc között. A buszon utasok nem utaztak, személyi sérülés nem történt. – A váci hivatásos tűzoltók a havat a jármű kerekei alól eltávolították, az utat felsózták, így a busz önerejéből elhagyta a helyszínt – fűzi hozzá az esethez Csámpai Attila.

Fotó: BM OKF médiaszerver / PMKI Vác HTP

Szintén pénteken délelőtt Vácrátóton egy személygépkocsi csúszott árokba. Az autó kimentését szintén a váci hivatásos tűzoltók végezték.

Fotó: Olvasónktól

Mára már javult a helyzet az utakon. A főbb közlekedési útvonalak sónedvesek, a mellékutak pedig hókásásak, latyakosak.

Vácon elvétve találni még egy-két utcát, ahol komolyabb hóakadály vagy lefagyás van – ilyen a helyzet például a Horváth Mihály utca és a Molnár utca találkozásánál.

Fotó: VácOnline.hu

Kérjük Olvasóinkat, közlekedjenek a megváltozott út- és időjárási viszonyoknak megfelelően.

Balesetmentes közlekedést kívánunk Mindnyájuknak!