|
Ligettakarítás: hagyományosan tavasszal |
|
|
Az elmúlt évek hagyományai alapján, az idén is megrendezik a váci Liget tavaszi nagy takarítását, húsvét előtt. Az „Adj Egy Napot a Ligetnek” című akció a helyi önkormányzat környezeti-nevelési programja keretében és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány szervezésében történik. A takarítás március 20-án, szombaton 9 és 13 óra között lesz. |
|
A Hétkápolnánál lévő alsóvárosi templomnál a fenti napon 9 órától várják azokat, akik részt szeretnének vállalni a Liget és környékének szebbé tételében. Az említett napon az iskolások és a civil polgárok a kerékpárút és a patak partjának környékét is rendbe teszik. A Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány partnerei a rendezvény sikeres lebonyolításában: a Váci Egyházmegye, Vác Város Önkormányzata, valamint több oktatási intézmény és civil szervezet. Az összegyűjtött hulladékok elszállítását, ártalmatlanítását a Remondis Környezetvédelmi Kft. ajánlotta fel.
A szervezők a munkához biztosítanak ugyan szemetes zsákokat, kesztyűket és kerti szerszámokat, de korlátozott mennyiségben, ezért amennyiben tudnak, vigyenek magukkal gereblyét és egyéb kerti szerszámokat - kérik a szervezők. Az elmúlt évek hagyományaihoz hűen az idén is arra kérnek minden váci polgárt, aki ezt a szombat délelőttöt a Liget és az ártér szebbé tételével szeretné tölteni, segítsen. A munka után a templomkertben bográcsos ebédet főznek, amelynek elfogyasztásához minden aktív takarítót szeretettel várnak a szervezők. 
Bővebb információ és további részletek Bíró Györgytől, a 06 (30) 921-39-24-es telefonszámon kapható. Képek forrása: Vác Online Archívum (VOA) |