|
Közel hatezren jelentkeztek az idén a városi virágosításra |
|
|
A hétvégén, a város két pontján osztotta ki a virágokat a Virágos Vácért Mozgalom szervezőbizottsága. A 2003-ban kezdődött városszépítő akcióra ebben az esztendőben is hatmillió forintot biztosít az önkormányzat a költségvetésében. Az április elejei határidőig jelentkezők öt muskátlit és tíz egynyári palántát tartalmazó csomagot vehettek át május 15-e és 17-e között a város két helyszínén , a Remondis Duna Kft. Park utcai telephelyén, valamint a Balassagyarmati úti Kertészet területén. |
|

Az versenyt idén is három kategóriában (családi házak, társasházak, valamint cégek intézmények) hirdették meg. Ebben az esztendőben, a három kategóriában megközelítőleg hatezren neveztek. A palánták kiültetését a Virágos Vácért Mozgalom szervezőbizottságának tagjai értékelik a nyári hónapokban. Az eredményhirdetésre pedig ősszel kerítenek sort. |