|
Közel 500 gyerek és szülő kalandozott a Gyadai réten |
|
|
Hatodik alkalommal rendezték meg a Váci Önkormányzat Környezeti Nevelési programjának keretében az óvodásoknak a Gyadai Kalandtúrát 2011. szeptember 24-én, a Naszály hegy lábánál lévő Gyadai réten. Az idő kegyes volt, így közel 500 érdeklődő látogatott el a programra, melyet ez alkalommal a deákvári és a vendég óvodásoknak rendeztek. |
|
A rendezvényt Bábiné Szotfried Gabriella országgyűlési képviselő, Pető Tibor Alpolgármester Balkovics Péter, és Kiss Zsolt képviselők köszöntötték, hangsúlyozva a program fontosságát, melynek keretében a gyerekek szüleikkel együtt sajátíthatják el az erdőben való tartózkodás, a túrázás szabályait, a természet szépségeit ismerhetik meg.
Az óvodásokat, és a szüleiket a Gyadai rét ösvényei mentén hét állomáshely várta, ahol mesehősöknek öltözött közép és főiskolás fiatalok játékosan ismertették meg az óvodásokat a kalandos dolgokkal. Az erdő madaraival, a valóságot tükröző kitömött madarak segítségével ismerkedhettek meg és a játék végén ragadozó madárként egy nyúlnak öltözött rendezőt is elkaphattak ha elég gyorsak voltak a rét bokrai között. Az erdő fáival egy igazi famatuzsálem mellett ismerkedhettek meg, ahol játékosan ők is fává változva nőhettek az égig. A pataknál megismerhették a vizes élőhelyeket, azok élőlényeit, a békákat, a halakat és még sok érdekes élőlényt. Az avarban nyomok után kutathattak és megtanulták milyen állatok hagyták őket, kik a rét lakói. Az erdő növényei nem csak árnyékot adnak, hanem meg is gyógyulhatnak tőle a betegek. A rét gyógynövényeit ismerhették meg a gyerekek a szüleikkel a fák alatt. A kőbánya közelében koboldokkal találkozhattak, akik a hegy kincseiről meséltek nekik és bemutatták azokat a köveket, amik ha kell házzá, kerítéssé és az óvoda falaivá változnak. Végül a kukabanya segítségével a hulladékokról is tanulhattak, melyeket nem szabad az erdőben eldobni, mert azzal az élővilágnak kárt okoznak. Megtanulták azt is, hogyan hasznosítják újra a hulladékokat, mit készítenek belőlük és ezért kell őket szelektíven, azaz külön gyűjteni. A kezdőpontra érő ovisoknak Balkovics Péter képviselő, mint a rendezvényt biztosító mentő parancsnoka szenzációs gyerek centrikus életmentő oktatást tartott.
Az állomáshelyek végigjárását hét csoportnak túravezetők segítették, és mire minden állomást meglátogattak, még a Naszály hegy tövében is kimelegedett az idő.
Bábiné Szotfried Gabriella országgyűlési képviselő, és Bánhidi Péter az egészségügyi bizottság elnöke értékelték a programot és örömmel tudatták, hogy minden csoport sikeresen teljesítette a próbát. Így hát a résztvevő gyerekek átvehették ügyességükért ajándékaikat, sporteszközöket, túrafelszereléseket. Megköszönték a program szervezését Békésiné Csizik Sarolta vezető óvónőnek, Bander Hildának Bíró Györgynek és a sok rendező fiatalnak, és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola óvodapedagógus szakos aktivistáinak.
A résztvevők a program zárásaként a természetben fogyasztották el ebédjüket a szervezőkkel és a program vendégeivel. - Hát persze, hogy jövőre is eljövünk - válaszolgatták a szülők gyerekeiknek, akik a program végén, kicsit fáradtan, ajándékaikat magukhoz szorítva sétáltak a buszokhoz szüleikkel. Közben vissza-visszaintettek a manóknak és a koboldoknak, akik annyi mindent tanítottak nekik ezen a napon. Bíró György |