|
Gyadai Kalandtúra óvodásoknak negyedszer |
|
|
Négy évvel ezelőtt kezdeményezte a Deákvári Óvoda, hogy a váci környezeti nevelési program keretében töltsenek az óvodások minden ősszel egy napot a természetben és ismerkedjenek meg az erdők, mezők élővilágával. A programot azóta is megrendezik minden ősszel az óvodák nagycsoportosainak és az őket kísérő szülőknek. Az idén nem volt kegyes az időjárás, a programot kétszer el kellett napolni. Harmadszorra ugyan ködös, borongós időben, de sikerült megtartani a programot. |
|


A négy deákvári tagóvoda egy nagy csoportot alkotott, ahol az óvónők, a szülők és a gyerekek együtt a Gyadai-réti tanösvény mentén kialakított állomásokon ismerkedtek meg a rét élővilágával. A tanösvényen nem csak a környezeti nevelésben eddig részesült váci diákok vettek részt, hanem az idén, Megyeriné Runyó Anna vezetésével, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola óvodapedagógus és tanítóképzős hallgatói is szerepet vállaltak az óvodások nevelésében. Az állomáshelyen a résztvevők megismerkedhettek a vizek élővilágával, a térség ásványkincseivel, a rét növényvilágával (az égig érő fákkal), az ott élő állatokkal és az emberi jelenlét velejárójával, a szelektív hulladékgyűjtéssel. Mindezt a fiatalok meséket alkotva, mesehősöknek beöltözve, játékosan adták elő, amelyet az óvodások nagyon élveztek. 



A program elején Tomori Pál önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket, majd óvodáskorú gyerekeivel végig járta és részt vett a feladatok megoldásában, amelynek végezetével dr. Bóth János polgármester és dr. Molnár Lajos alpolgármester értékelték a rendezvényt. Megköszönték a programban résztvevő óvónőknek, óvodai dolgozóknak és a program szervezőinek munkáját. 


A rendezvény végén szakmailag Békésiné Csizik Sarolta értékelte a programot és adta át az óvodásoknak a munkájuk jutalmát, egy-egy fejlámpát. Bíró György a program szervezője megígérte, hogy tavasszal a gyerekeket elviszi a Násznép-barlangba, hogy ott lámpáikat felavathassák. |