
A Lavina Autó Kft., mint bérlő minden lehetőséget megragadott, hogy a Vörösház önkormányzati kézben lévő részének siralmas állapotán segíteni tudjon. 2003 közepén egy kompromisszumos megoldás végre lehetőséget teremtett a felújításra. Napjainkban a hajdani gazdasági épület felújítva, mint szolgáltató- és üzletház szolgálja a várost. Az így újjászületett objektum újra elfoglalta méltó helyét Vác nevezetes, szép és tekintélyes épületeinek sorában. A belső udvar rendezése is szerepelt a tervek között, a közelmúltban már ez is elkészült. 
A használatbavételi engedélyezési eljáráskor derült ki, hogy a város - mint szakhatóság -, egy időközbeni OTÉK jogszabály-változásra hivatkozva, a korábbi hasznosítási terveknek megfelelve rendezvényekre (például: színház, koncert, esküvő) és parkolásra tervezett udvarra azt a kötelezettséget írta elő, hogy húsz darab nagy lombkoronát növelő fát kell az udvarra telepíteni. 
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal véleménye szerint is, a fásítás a teljes díszkő-burkolat tönkretételét és a parkoló más funkciójú használatának kizárását jelentené, ezért kérte a szakhatóság döntésének felülvizsgálatát. Ennek eredményeként az udvar fásításától a szakhatóság eltekintett, de negyven darab fa elültetését írta elő a város közterületein. A döntés akkor meglepte a Lavina Autó Kft. vezetését, de mára örülnek annak, hogy az elültetett negyven darab facsemete nagy része a Vörösház környékét gazdagítja. Ősszel Ványi Lászlóné képviselő koordinálásával, a lakosság nagy örömére, kiültették a fákat. A közelmúltban a cég képviseletében Mekli Attila üzemeltetési vezető és a képviselő egy bejárás alkalmával megtekintette a környéket. Megelégedve konstatálták, hogy az ültetés jól sikerült a kitelepített fák megeredtek. Ekkor nyílt lehetőség arra is, hogy a képviselő köszönetét fejezze ki a cég képviselőjének azért, hogy a körzetben a szolgáltatás, az örökségvédelem és a környezetvédelem a gyakorlatban megvalósulhatott. |