Köszönetét fejezte ki azoknak, akik pihenő napjukat feláldozva a délelőttöt a város tisztítására áldozták. Külön köszönte a büntetés végrehajtó intézet fogva tartóinak és fogva tartottainak, akik felajánlották segítségüket a vízfogó kitakarítására.

A vízfogóba gumicsónakot engedtek és a vízfelszínről így adogatták ki az oda bedobált hulladékokat, melyek közül a legérdekesebb kétségtelenül az a bevásárlókocsi, amit sok időbe, törődésbe telhetett, mire ide hozták és vízbe dobták. (Ezért nem is érti a normális ember, hogy miért tették.) A vízpartot a váci börtön tizenkettő fogvatartott lakója és nyolc őrzője takarította ki Fenyő Ildikó őrnagy koordinálásával.

A váci Boronkay György Műszaki Középiskola, az I. Géza király Közgazdasági Szakközépiskola, a Selye János Humán Szakközépiskola, a Földváry Károly, a Juhász Gyula, az Árpád fejedelem és a Petőfi Sándor Általános Iskolákból érkező csoportok Deákváron és a belvárosba szerveztek szemétszedést az utak mentén és a lakótelepi házak között. Bábiné Szotfried Gabriella országgyűlési képviselő és Pető Tibor alpolgármester is elkísérték a diákok csoportjait, csatlakoztak a város tisztításához.

A helyszínen a szemétszedés mellett az iskolások csoportjai a tehetségprogram keretében a két tóból vízminőség méréseket végeztek (Sturcz Anita és Szűcs Kálmán irányításával). A mérési eredményekről külön híranyagban adnak majd tájékoztatást a szervezők. A vízminőség mellett a terület talaját is megvizsgálják. Az így begyűjtött anyagok pedig a terület értékvizsgálatának része lesz. A szakemberek szeretnék a területet a jövőben helyi védettség alá vonni.

Az elmúlt évben leszerelt „Kutyakukák” ismét felszerelésre kerülnek a vízfogó két oldalán és heti két alkalommal a város költségére Papp János vállalkozó fogja tartalmukat hetente két alkalommal cserélni és tisztán tartani azokat.

A program végén Mokánszky Zoltán alpolgármester a résztvevőket bográcsos ebédhez invitálta, melyet a vízfogó fenyőfái alatt költöttek el.

A takarítási programot a váci környezeti nevelési program keretében Bíró György környezetvédelmi tanácsadó szervezte, koordinálta. Bíró György ezúton is köszönet mond a REMONDIS Duna Kft-nek, aki ingyen biztosította az összegyűjtött hulladék elszállítását, és a zsákokat, valamint a város Természetvédelmi Irodájának, környezetvédelmi szakembereinek és a főkertésznek a segítségéért. |