Míg kezdetben a Fut a Vác elsősorban az iskolások év végi futását jelentette, ma már elsősorban a családok és a hobby-futók közös ünnepe.A versennyel egy időben most is volt két "rivális" rendezvény. Egyik a Velencei tónál, ami a város evezőseit szólította el, a másik Budapesten, egy tíz kiló méteres futóverseny, melyet rangja miatt sok profi futó választott. Ennek ellenére meglepve tapasztaltuk, hogy az elmúlt évekkel ellentétben - amikor a résztvevők száma épphogy elérte a háromszázat - most csaknem ötszázra nőtt az indulók száma. Nagyot léptünk előre a honlap (www.futavac.hu) létrehozásával, amely remélhetőleg nem csak a verseny előtt, hanem az év során folyamatosan fórumot jelent majd a váci futóknak. Segítségével szeretnénk futóklubot és beszélgető oldalakat működtetni. Már jelenleg is rengetegen látogatták meg oldalunkat. Sokat segítettek a verseny hírverésében a www.dunakanyar.hu, a www.vaconline.hu , és a www.amti.hu weblapok, amelyekről jelenleg is letölthetők a verseny képei és eredménylistái. A rendezvényt az idén is Vác Város Önkormányzata, a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány és a Váci Ifjúsági Sportegyesület rendezte. A két civil szervezet az elmúlt évben az adó egy százalékos felajánlásokból összegyűlt juttatásokat is a verseny szervezésére költötte, amelyet ezúttal is köszönnek az adakozó polgároknak. 
A program megrendezésére az idén is több, mint nyolcvan fős stáb (Bíró György és BARÁTAI) állt rendelkezésre, melyet azon piros ruhás rendezők egészítettek ki, akik a gyakorlott rendezők mellett tanuló idejüket töltötték, annak érdekében, hogy a következő évben már önálló feladatokat végezhessenek a rendezés terén. A résztvevők számának megnövekedése a végén a rajtszámok kiállítása terén kis problémát jelentett, amelyet a befutás kezdetéig korrigált a stáb és minden versenyző regisztrálva lett. A befutáshoz jobban készültünk, így mindenkinek jutott fejpánt, sport csoki és frissítő is. Az eredményhirdetésig lehetett volna óvni, de az idén senki sem élt ezzel a jogával, így hamar megszülethetett a végleges eredménylista. A verseny díjazása most is tele ajándékcsomagokat jelentett, s ezeket a verseny tizenhárom kategóriájában osztották ki. Összesen negyvenketten állhattak a dobogóra díjaikat átvenni, amelyeket a város élsportolói és a verseny támogatói adtak át. Az iskolák és az egyesületek közötti versenyben meglepő eredmény született. Mindkettő kategóriát a váci Radnóti Miklós Általános Iskola, illetve az iskola sportegyesülete nyerte fölényesen. Itt kell kiemelnünk Mártonffy Tamásné Éva nénit, akinek szervező munkája révén oly sok gyerek eljött a versenyre. Iskolájuk kihasználta az internetes nevezés lehetőségét is, amely nagymértékben megkönnyítette a rendezőknek a rajtszámok kiadását. Reméljük a következő rendezvényre még többen, jelentkeznek a www.futavac.hu honlap segítségével. 
A versenyen már hagyománnyá váltak a Fut a Vác pólók és a montain-bike kerékpár sorsolása. Színesítette a Fut a Vác díjazását a harminchat facsemete és cserje kiosztása, amelyeket a családi kategóriában indult huszonöt család (rekord) a versenyt követően, mint a Fut a Vác Fáját ültettek el. A sok-sok díjat, ajándékot persze csak a támogatóink segítségével tudtuk biztosítani, akiknek támogatását ezúton is köszönjük. Fő támogatóink voltak: Út, Híd, Kommunális Létesítményeket Építő és Vállalkozási Kft, Ottó Magyarország Környezetvédelmi Kft, DUNAWEB Kft, LAVINA Autó Kft, SIEL Hungary Kft. Támogatóink voltak: Váci Tűzoltóság, Fónagy and Walter Vendég- és Borház, Puskás Kertészet, Deákvári pékség, Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, Lakáskultúra Bolt, Halló Mintabolt, Pikmajer Kft, Korona Familia Kft, Rómeó Férfi Divatáru, Váci Adidas bolt, Floch Cukrászat, Kalmárok Udvara Képkeretező, Posta Péter, Csernák Gábor, Betty és Bessy Virágbolt, Haas Hungary Kft. Köszönetünket fejezzük ki a Boronkay György Műszaki Középiskola Gimnázium és Kollégiumnak, hogy intézményüket a verseny idejére, rendelkezésünkre bocsátották. A következő tömegsport-rendezvényünket, a Mikulásfutást 2006. december 3-ára, vasárnapra tervezzük, amelyekről az ősz folyamán a fenti internetes elérhetőségeken is értesítjük a futókat. Bíró György |