Különösen nagy jelentőséggel bír ez az elismerés, hiszen ezzel a díjjal a Vácott élő mesterszakácsot jutalmazták először a verseny történetében. Ötletét sokan örültségnek és merész vállalkozásnak tartották, de a végeredmény Ványi Lászlót igazolta, aki a kezdetektől azt mondta: "ne aggódjatok jó lesz ez". A saját kreativitását dicsérő tálalón olyan finomságok kerültek a zsűri elé, amelyek - stílszerűen fogalmazva -egy másik díjat is a konyhára hoztak. Menüsorát bronzéremmel jutalmazták a szakmai ítészek.
A november 18-a és 22-e között megrendezett Kulináris Világbajnokság magyarországi résztvevői a tavalyi, hazai Gasztrorandevú versenyen már bizonyítottak. Éppúgy, mint Ványi László, aki már több versenyen is részt vett, s mindegyikről éremmel tért haza. A Gasztrorandevúról például a legfényesebben csillogó medállal. Ugyancsak az elmúlt esztendőben Basselban a Taverna-csoport tagjaként ezüstérmet szerzett az IGEHO kiállítás keretein belül megrendezett nemzetközi szakács- és cukrászversenyen. Az akkori megmérettetés célja, az volt, hogy mérje a szakmai tudást és teljesítményt, nyilvánosságot biztosítson a szakács- és cukrászművészet fejlődése számára és ösztönözze az utánpótlást. Még mielőtt valaki elkezdené irigyelni a váci díjazottat, közöljük, a luxemburgi út során nem sokat pihent. S nem csak ő, hanem az őt elkísérő feleség is reggeltől hajnalig talpon volt. Ezen a nemzetközi versenyen ugyanis abba a hatalmas csarnokba, amelyben a versenyművek készültek, csak a legminimálisabb előkészület volt engedélyezve. A Luxemburgtól néhány kilométerre lévő szálláshelyen tehát elvégezték az előkészületi műveleteket, majd igyekeztek a csarnokban lévő standhoz. A verseny helyszínén egy ötfogásos menüsort kellett elkészíteni. A vadételekből álló ötfogásos menü elkészítésénél fontos kitétel volt, hogy a rendelkezésre álló vadétkek alapanyagai csak egyszer szerepeljenek, tehát ha az egyik étel tartalmazott őzhúst, egy másikba már nem kerülhetett az bele. 
A versenyzést a mesterszakács kihívásnak tartja, de munkahelye támogatása nélkül biztosan nem tudott volna részt venni rajta. S noha, mint tudjuk, minden versenyzőt motivál a győzni akarás - és ez alól Ványi László sem kivétel - sokkal nagyobb eredménynek tartja, hogy a nemzetközi bajnokságokon elsajátítson újabb és újabb ötleteket, amelyeket aztán megvalósíthat. Persze legalább ennyire fontos számára, hogy mindig új kihívásokkal állítsa magát szembe, hiszen szakmailag ez viszi előbbre. 
A Hotel Taverna mesterszakácsa - mint fogalmazott - mindig nagyon várja a gasztronómiai versenyek végét, hiszen tényleg nem könnyű helyt állni a világ más pontjáról érkezett riválisaival szemben. Amikor pedig nincsen verseny, arra vár: mikor alkothat ismét valamilyen finom ételt a nemzetközi "porondon". Ez már csak egy amolyan se vele, se nélküle állapot. De jól is van ez így! Főleg, ha a zsűri is ezen véleményen van. S most íme az a menüsor, amely egy bronzérmet jelentett számára: Egy főre napi menü Feta sajtos szejtán rakottas hideg sült sütő tökkel, rukkola vinegrettel Tuna filé roston fennellel, burgurral és gyömbéres lila hagymával, sáfrány mártással Ánizsos rebarbara kompót marcipános-pisztáciás piskótán, málna gombóccal Két személyes éttermi tál + display Kakas trilógia: - Színes, töltött kakas comb sült - Kakas taréj pörkölt - Fokhagymás kakas, mellháló burgonya, szalmába töltött, párolt hajdina, zöldborsó-pürével és rozmaringos supreme mártással Öt fogásos menü: - Citromos gőzölt lazac fogas habbal, piros endivia toasttal és köleses napraforgó csírával - Házi nyúl erőleves parajos metélttel, rozé nyúlgerinccel - Libamáj szárított tört palacsintán és pirított szilván sült búzalevéllel, fahéjas frizzel - Velős bélszín filé szezámos nudlival, mézes paprikával, zöld spárgával, borsos eper raguval és balzsamos fonddal - Három csokoládé: narancsos tejcsokoládé mouse, meggyes csokoládé szuflé és fehércsokoládé fagylalt ribizli tükrön Vegetáriánus tál négy főre + display - Bundában sült paradicsom tojáshabbal, cukkini salátán - Kakaóbabos cékla kukoricás tofun sütve, algakaviáros, kurkumás sárgaborsó-krémmel töltött kínai kel, sajt chipszben tálalt diós zöldségekkel, torma szósszal és pestóval. |