|
Szlovák-cseh-magyar diákok találkozója Dubnicán |
|
|
A dubnicai Centrum I. sz. Általános Iskola, a Földváry Károly Általános Iskola testvériskolája, „Igazán idegenek vagyunk?” címmel uniós diákcsere pályázatot nyert el. Ennek keretében május utolsó és június első napjaiban hármas találkozót szerveztek Dubnicán, a szlovák, a magyar és a cseh Otrokovice város diákjaival. Vácról a Földváry Károly Általános Iskola kilenc diákja, Horváth Zsolt testnevelő tanár és dr. Váradi Iván Attila igazgató vezetésével vett részt a találkozón. |
|
A szlovák vendéglátók érdekes programot állítottak össze. Elkalauzolták a vendégeket Bajnócra, ahol megmutatták a rendkívül szép várkastélyt, valamint az állatkertet továbbá sor került egy kispályás, barátságos labdarúgó tornára is, amelynek eredményei: Dubnica-Otrokovice 4:4, Vác-Otrokovice 7:1, Dubnica-Vác 0:5. 
A tornát tehát a váciak nyerték. A dubnicai iskolában megnyílt a Testvérvárosok olimpiai vándor gyermekrajz-kiállítás is. A helyiek, élükön RNDr. Jana Vargová igazgató asszony és Jaroslav ©lesar alpolgármester is fogadták a delegáció tagjait – olvasható a váci iskola honlapjának hírei között. |