|
Olasz diákok jártak Vácott |
|
|
Huszonhat diák és néhány kísérő pedagógus látogatott az olaszországi Piemonte városából múlt héten pénteken, azaz július 7-én a váci Madách Imre Gimnáziumba. Az olasz tanulók egy, a nemzetközi kapcsolatok ápolását célzó, úgynevezett Commenius-program keretében utaztak Magyarországra, ezen belül pedig Budapest volt a fő úticél - tudtuk meg Bejczi Lujzától, a Madách Imre Gimnázium pedagógusától a helyszínen. |
|
A csoportot az olasz szakos tanárnő mellett Soós Zoltán, a váci intézmény igazgatója és néhány olasz nyelvet tanuló gimnazista fogadta. A vendégek végigjárták az iskolát, megtekintették a város nevezetességeit - köztük a Kőkaput - és röviden megismerhették Vác múltját és jelenét, majd megebédeltek a Halászkert étteremben. 
Az olasz tanulók a nap hátralévő részét Szokolyán, a Kacár-tanyán töltötték. A kézműves foglalkozáson serénykedő olaszok a maguk által készített tárgyakat hazavihették emlékbe. A program este egy gulyásparty-val zárult az egyik budapesti csárdában. A látogatók nagyon jól érezték magukat - mondta érdeklődésünkre Bejczi Lujza, aki ezt a napot végig az olasz csoporttal töltötte. A vendégek egyébként a helyi Tourinform-iroda jóvoltából prospektusokat kaptak Vácról. 
A Commenius-programban résztvevő olaszországi iskola tanulói tavaly Lengyelországban töltöttek néhány napot. A program célja, hogy Európa más-más országainak kultúrájával megismerkedjenek néhány napos látogatások alkalmával. A piemonti tanulók mostani látogatásának - a váciak szempontjából - valószínűleg nem lesz folytatása, de egy másik olaszországi oktatási intézménnyel élő kapcsolata van a helyi gimnáziumnak. Ennek keretében októberben Vácra érkeznek az olaszok, míg a magyar középiskolások jövő év tavaszán utazhatnak Itáliába a fennálló diákcsere-program keretében.  |