|
|
Megközelítőleg ötven helyi és környékbeli alkotóművész mutatta be a nagyközönségnek alkotását, a hagyományos, több, mint két évtizedes múlttal rendelkező Téli Tárlaton. A Madách Imre Művelődési Központ tükörtermében látható műveket a Németh Árpád, Orvos András, Zubovits Győrkös Erzsébet és dr. Feledy Balázs művészeti író értékelte. Utóbbi volt a zsűri elnöke is, emellett a megnyitót is ő mondta. Ebben méltatta a városban és a térségben élő művészek tevékenységét. Fördős Attila polgármester köszöntőjében a Magyar Kultúra Városa címhez méltónak nevezte a váci művészeti életet, melyben kiemelkedő szerepe van a zene- és a képzőművészetnek egyaránt.
... bővebben »
|
|
|
|
A Váci Görög Kisebbségi Önkormányzat szervezésében ismét Görög Táncház lesz a váci Madách Imre Művelődési Központban. A havi rendszerességgel megrendezendő összejövetel ezúttal december 13-án, kedden 18 és 21 óra között lesz. Azok is csatlakozhatnak, akik az eddigi alkalmakkor nem vettek részt. Tehát ezúttal is minden kedves táncra perdülni vágyót szeretettel várnak a szervezők! A belépés 500 forint.
... bővebben »
|
|
|
|
|
A váci és környékbeli képzőművészek hagyományos téli seregszemléje, a Téli Tárlat a mai napon, azaz 2011. december 10-én 16 órakor nyílik a Madách Imre Művelődési Központban. A kulturális intézmény és a városi önkormányzat közös programjának fővédnöke Fördős Attila polgármester. A január 8-áig látható kiállítást dr. Feledy Balázs művészeti író nyitja meg. Közreműködik: Dónusz Katalin énekművész és Cs. Nagy Ildikó zongoraművész. Az eseményre mindenkit szeretettel várnak! |
|
|
|
A váci Szent Anna Karitász szeretettel hív és vár mindenkit a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak jótékonysági koncertjére, amely 2011. december 14-én, szerdán 18 órai kezdettel kerül megrendezésre az iskola kamaratermében.
... bővebben »
|
|
Nem lesz cirkusz
[
Felhívás ]
2011. Dec. 10.
|
|
|
Ezúton tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a december 11-én vasárnap 11 és 12 óra közöttre, Vác Város Sportcsarnokába tervezett "Utazó cirkusz" előadás - melyre a jegyek a hét folyamán több óvodába, illetve szülőhöz is eljutottak - elmarad!
... bővebben »
|
|
|
|
Ajándékozza meg szeretteit az olvasás élményével és a város legnagyobb könyvtárával! Tennivalója csupán csak annyi, hogy ellátogat a Katona Lajos Városi Könyvtárba, magával visszi a megajándékozni kívánt személy adatait (név, születési hely és idő, anyja neve, lakcím) és egy röpke regisztráció után már kész is az ajándék!
... bővebben »
|
|
|
|
Hamarosan birtokba vehetik megújult városközpontjukat a váciak. Sétálhatunk a macskaköves utcákon, beülhetünk barátainkkal valamelyik hangulatos kávéházba, sőt már az autók elől sem kell féltenünk gyermekeinket. Mindezek előtt azonban még sok minden vár ránk.
... bővebben »
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 43 - 49 / 9668 |