|
Családi összefogással az árvízkárosultak megsegítésére |
|
|
Kata Szilárd, a sződligeti Üvegház Étterem üzletvezetője 2010. augusztus 16-án, hétfőn a térségi média képviselői számára tartott sajtótájékoztatót, melynek témája a 2010. augusztus 20-án a sződligeti Duna-parton (a villamos előtti területen) megrendezésre kerülő, „Családi összefogás napja az árvízkárosultak megsegítésére” című jótékonysági rendezvény volt. |
|
Mint azt Kata úrtól megtudtuk: a rendezvény célja a segítségnyújtás az árvízkárosultak életkörülményeinek jobbá tételéhez és lakhatási feltételeinek javításához. A rendezvény létrejöttének kiindulópontja pedig a falu közösségének összekovácsolása egy nemes cél érdekében a Nemzeti ünnepen. Ezen kívül lehetőséget biztosít az idelátogató családoknak, vendégeknek kikapcsolódásra, szórakozásra és sportolásra. A rendezvény a fenti napon 14 órakor kezdődik és este 10 óráig tart. A gyermekeket arcfestési lehetőség, különböző szabadtéri játékok ingyenes használata, játékos vetélkedők és ajándékok várják. A felnőtteket számára szervezett programok: íjászat, sárkányhajózás és utcabál. Az eseményen számos helyi együttes lép majd fel. A látogatók a programok keretében megismerkedhetnek a településen működő egyesületekkel, tánciskolákkal, továbbá a település különlegességeivel. Kata Szilárd a sajtótájékoztató végén köszönetét fejezte ki azoknak, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetne létre. Az esemény támogatói: Sződliget lakosai, helyi vállalkozók, helyi szervezetek, Sződligeti Polgármesteri Hivatal, DMRV Zrt., Váci ÁNTSZ és Polytechnik Hungaria Kft. |