"Mindannyiunk érdeke, hogy az ügy mielőbb tisztázódjon, ezért a vállalat örömmel vette tudomásul, hogy Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter elrendelte az ügy minisztériumi felülvizsgálatát. Amennyiben a terület védettnek bizonyul, felfüggesztjük a beruházást, ha azonban nem kap védettséget, a vállalat akkor is kötelezettséget állal arra, hogy érintetlenül marad a természetes terület. Sajnálatos, hogy egyes szervezetek az Auchant támadják, pedig a vállalat a terület tulajdonosaként csak elszenvedője az ügynek, a terület védettségének kérdésében az illetékes hatóságok döntenek.Jogszerű, hosszú távú beruházás 2003. és 2009. között két lépésben, számos közigazgatási szervezet és hatóság bevonásával lefolytatott hosszú közigazgatási folyamat eredményeként a megszülettek azok a határozatok, amelyek beépíthetővé nyilvánították a fejlesztési területeket, s ezeket a határozatokat kihirdették és kifüggesztették. Ezeket a határozatokat senki nem támadta meg. Az Auchan a határozatok hatályba lépését követően jogszerűen vásárolta meg ezeket a területeket. A rendezési terv kötelező előírásai szerint a terület 20%-át kell zöld területként megőrizni. A gyakorlatban azonban a terület 53%-a, vagyis csaknem 9,8 ha terület marad meg természetes állapotában, elsősorban azok a részben vizes területek, amelyek a terület északi oldalán fekszenek, s amelyek egyes szervezetek filmjében szerepeltek. Ily módon, ezek a területek biztosan nem kerülnek beépítésre. Vagyis soha nem lesz parkoló azokon a területeken, amelyeket a tiltakozó szervezetek említenek. Az Auchan példamutató kíván lenni az ügyben, éppen ezért a terület végső beépítettsége messze el fog maradni a szabályozási tervben megengedett legnagyobb mértéktől. Egy olyan időszakban, amikor sok magyar családot érint a válság, sokan aggódnak a társadalmi és gazdasági nehézségek miatt, ez a beruházás jelentősen növelné a térségben a foglalkoztatottak számát, körülbelül újabb 1000 új munkahelyet teremtene (alvállalkozókkal, beszállítókkal együtt), természetesen a jelenlegi munkahelyek megtartása mellett. Az Óceán-árok és annak nyomvonala Az Óceán-árok elterelését nem a vállalat kezdeményezte, hanem ez a környezetvédelmi hatóság által támasztott területrendezési feltétel. Ugyanakkor a vállalat felvállalta, hogy – korábban egy, a fővárosban megvalósított környezetvédelmi projektjénél szerzett tapasztalatait felhasználva – innovatív technológiát fog használni az elterelés megvalósítására, amely lehetővé teszi, hogy megvédje a természeti értékeket a földfelszín alatti víz esetleges beszivárgása ellen. Ezzel a technológiával került megvalósításra a XVIII. kerületi pestszentlőrinci pakura tavak szigetelése, amely biztosította a földalatti talajvizek megóvását. Ma ezen a területen 14 monitoring kutat találunk, amelyek lehetővé teszik a vízminőség folyamatos ellenőrzését. A kitűnő eredmények bizonyítják, hogy az Auchannal együttműködő vállalatok kiemelkedő szakértelemmel rendelkeznek, s ez a technológia bizonyítottan alkalmas környezetvédelmi alkalmazásokra. A terület védettsége körüli vita Egy közigazgatási eljárás keretében a Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség S. Nagy László személyében igazságügyi szakértőt rendelt ki. A szakvélemény az Auchantól teljes mértékben függetlenül készült el, ebben az időszakban a kérdéses terület még nem volt a vállalat tulajdonában. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem az Auchan, mint kereskedelmi vállalat feladata, hogy eldöntse, hogy a tulajdonában lévő terület védett vagy sem, hozzátéve, hogy a vállalat olyan földterületek tulajdonjogát szerezte meg, amelyek jogszerűen beépíthetőek. A vállalat jelen pillanatban a Bíróság ítéletét várja e témában. Amennyiben a bíróság ítélete értelmében a terület védettséget élvez, az Auchan tiszteletben tartja ezt a döntést. De még abban az esetben is, hogyha a beruházás megvalósulhat, a vállalat – csakúgy, mint minden eddigi beruházásánál - szigorúan eleget fog tenni környezetvédelmi vállalásainak, ily módon is kimutatva a természet iránti felelősségvállalását. Az Auchan büszke a környezetünk védelme területén tett erőfeszítéseire. Áruházainál köztudottan – többek között - szelektív hulladékgyűjtéssel és alternatív energiák felhasználásával védi a környezetet. A vállalat saját költségére felszámolta Budapest egyik legnagyobb környezeti szennyeződését, a pestszentlőrinci Pakura tavakat. Az Auchan társadalmi szerepvállalásával összeférhetetlen, hogy tudatosan tönkre tegyen, vagy megkárosítson egy védett területet." - áll az Auchan Magyarország Kft. közleményében. Az ügy előzményei:
Több civil szervezet tiltakozott a vállalat egyik jövőbeni beruházása ellen, amely véleményük szerint gyakorlatilag felszámolná a dunakeszi tőzeglápot, mint értékes természeti élőhelyet és súlyosan sértené Dunakeszi lakosságának érdekeit. A civil szerveződések megmozdulásai mellett 2010. januárjának első napjaiban a Lehet Más a Politika (LMP) Váci Területi Szervezete is állást foglalt az ügyben, s az alábbi, szerkesztőségünkbe is eljuttatott közlemény alapján Dr. Fülöp Sándorhoz, a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosához fordult a dunakeszi tőzegláp megmentése érdekében: "A láp a 2003. évi Országos Területrendezési Tervről szóló törvény és a 2005. évi Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló törvény szerint is az országos ökológiai hálózat részét képezi, így nem beépíthető. Ennek ellenére a Dunakeszi Önkormányzat 2006-ban a Helyi Építési Szabályzatról hozott rendeletében a területet gazdasági övezetbe sorolta, lehetővé téve az Auchan áruházlánc számára egy beépítéssel járó beruházás engedélyeztetésének megkezdését. Sajnálatosan az engedélyezési eljárások folyamán is az Auchannak kedvező döntések születtek. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség egy – a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park a lápot védettnek nyilvánító szakvéleményével ellentétes – téves szakértői véleményre alapozva a láp védettségét megszüntette. Mivel a tervezett beruházás felszámolná az értékes természeti élőhelyet és súlyosan sértené Dunakeszi lakosságának érdekeit, kérjük az ombudsmantól a törvénysértő Helyi Építési Szabályzat alkotmányossági felülvizsgálatát." - áll az LMP közleményében. Az Index.hu-n január végén jelent meg egy cikk a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásával. Az alábbiakban ezen írásból idézünk: "A Dunakeszi láp olyan környezettörténeti maradvány, amely nemcsak természetvédelmi, hanem várostörténeti szempontból is muzeális érték. Nem valószínű, hogy egy áruháznak ne lehetne Észak-Pest körzetében más alkalmas helyet találni, amelyet nem kellene az építkezés előtt jelentős költséggel kiszárítani - állapította meg állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia. Az MTA Biológiai Tudományok Osztályának illetékes szakbizottságai megvizsgálták a Dunakeszi Auchan által kiszemelt területet, és arra a következtetésre jutottak, hogy a Dunakeszi tőzegtó és környékének ökológiai állapota mindenben megfelel a láp kritériumának, mivel a terület jelentós részét egész éven át víz borítja, és a terület nagy részében lápi életközösségek uralkodnak, amilyen a tőzegpáfrányos láperdő, a rekettyefűzes lápcserjés. A területen továbbá nagy borításban találhatók tőzegjelző lápi növények, elsősorban a tőzegpáfrány, valamint nagy számban lápokon élő állatfajok. A területen vastag aktív tőzegréteg található, amely eredetét tekintve elsősorban radicella-tőzeg, felismerhetően a tőzegpáfrány gyökérzetének anaerob bomlásából keletkezett. Az MTA állásfoglalása szerint a terület a Pest városát egykor gyűrűszerűen körülvevő lápi övezet utolsó maradványa. A fővárost övező egykor nagy természeti értéket képviselő élőhelyek sorra áldozatul estek a városfejlesztésnek. A Rákos patak völgyének egykori természeti gazdagsága helyén ma az Újpalotai lakótelepek díszlenek, Lágymányoson és Kelenföldön még az 50-es években is létező keserűsós réteket a Dél-Budai városközpont foglalta el. A Dunakeszi láp olyan környezettörténeti maradvány, amely nemcsak természetvédelmi, hanem várostörténeti szempontból is muzeális érték. Nem valószínű, hogy egy áruháznak ne lehetne Észak-Pest körzetében más alkalmas helyet találni, amelyet nem kellene az építkezés előtt jelentős költséggel kiszárítani - vélekedik az MTA. A fentieket figyelembe véve az MTA Biológiai Osztálya szükségesnek tartja, hogy tudományos ismeretinek és szakmai felelősségének birtokában általánosan elismert társadalmi és szakmai tekintélyével alátámassza az állampolgárok és civil szervezetek tömegméretű megmozdulását a Dunakeszi láp jogos és indokolt megvédése ügyében. Az ügy fontosságának külön hangsúlyt ad az a körülmény, hogy 2010. a biodiverzitás megőrzésének nemzetközi éve, s most különös erkölcsi kötelességünk minden további természetpusztító tevékenységet meggátolni – áll a közleményben. Decemberben Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szólította fel az Auchan üzletlánc menedzsmentjét, hogy a végleges ombudsmani ajánlás kiadásáig ne kezdjen semmiféle munkához, és ne készítsen elő építkezést a dunakeszi láp területén és annak védőzónájában. Az eddigi információk szerint jelenleg senkinek sincs hatályos építési engedélye a területre, írta levelében az ombudsman. Az ombudsman Sarkadi Márton dunakeszi természetvédő és mások panasza nyomán kezdett vizsgálatot az Auchan dunakeszi áruházának tervezett bővítéséről, mivel a kifogások szerint a terjeszkedés veszélyeztetné a környékbeli lápot. Noha a vizsgálat még tart, bizonyossá vált, hogy a kérdéses terület az országos ökológiai hálózat része volt, ami korlátozza a beépítés lehetőségét. Ha a láp jelleget a hatóság is megállapítja, akkor egyáltalán nem lehet építkezni a területen, mert az „ex lege” védett, olvasható az ombudsman tájékoztatásában. Az eddigi vizsgálat szerint a másodfokú természetvédelmi szakhatóság által az ügyben bekért szakértői vélemény jogsértő és szakmailag hibás. A láp fogalmát a jogszabálytól eltérően értelmezi, a becsatolt térképek alapján pedig nem a megfelelő helyen keresi, így nem is találja a lápot, és figyelmen kívül hagyja az ottani vegetációt is." Az ügy ma már ott tart, hogy a környezetvédelmi és vízügyi minisztérium vizsgálja, hogy jogszerű volt-e a dunakeszi tőzegláp védettségének megszüntetése. Ehhez azonban több oldalról megalapozott szakértői véleményre van szükség. Minisztériumi felülvizsgálatot rendelt el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdán a dunakeszi tőzegláppal kapcsolatos hatósági döntés miatt. A vizsgálat célja, hogy megállapítsa, jogszerű volt-e az eljárás és a döntés, közölte a szaktárca. 
Mint értesültünk: a minisztérium célja, hogy az ügyet egy szakszerű eljárás keretein belül vizsgálják és zárják le és a több oldalról megalapozott, szakértői vélemény alapján szülessen döntés arról, hogy az érintett terület természetvédelmi szempontból lápnak minősül-e és így a törvény erejénél fogva védett-e. Végül a minisztériumi felülvizsgálat megkezdését követően - az ügy legfrissebb fejleményként - jelent meg az Auchan Magyarország Kft. 2009. február 10-i, fent is olvasható közleménye. |