zúzmara

A napok óta tartó, éjjel-nappal fagyos időjárás igazi jégvilágot alkotott a Dunakanyarban – írta meg az Időkép. A zúzmara kialakulásának alapfeltétele az, hogy a hőmérséklet fagypont alatti legyen, ilyenkor a túlhűlt köd vagy felhőcseppek a különböző tereptárgyakhoz (fákhoz, épületekhez, vezetékekhez, növényekhez, stb.) ütődve azokra ráfagynak. Alapvetően három fajta zúzmarát különböztetünk meg: a finom, a durva és a jeges zúzmarát. A napokban vastag zúzmara borította be a Dunakanyar nagy részét, Vác mellett így festett az erdő, valamint a kerítések és a korlátok: Kiemelt kép forrása: Időkép. Fotó: Nagy-Kurunczi Rita.

Tovább

A hideg, szeles időben hófehér díszítést kaptak a fák és a kilátó is – írja az időkép. A portál beszámolt róla: a börzsönyi hegyek lábához települt, kies fekvésű Diósjenőről indult útnak Kovács Reni, hogy meghódítsa a Börzsöny legmagasabb hegyét, a 938 méteres Csóványost. A csúcson korábban egy geodéziai mérőtorony állt, ezt azonban 2014-ben felújítottak és átépítették kilátóvá. Fellépcsőzve a tetejére hazánk egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetünk. Csodaszép volt a havas, zúzmarás fákkal tűzdelt hegyoldalak adta kilátás. A párás és igen hideg levegőben a széllel párosulva ugyanis remek feltételek adódtak a zúzmara kialakulásához. forrás: időkép, fotók: Kovács Reni – időkép

Tovább