zöld doboz

Tavaly volt 10 éves a rászorulóknak segítő deákvári zöld doboz, amit most Pető Csilla a Váci Piarista Gimnázium 6/a osztályának diákjaival közösen újított fel. „Hatalmas köszönet és elismerés a Váci Piarista Gimnázium 6/a osztályának/osztályfőnökének azért az önzetlen jó cselekedetért, gondoskodásért és szolgáló szeretetért, amit a nehezebb élethelyzetben lévő embertársaik sorsa iránt, példaértékűen mutattak” – írta közösségi oldalán Pető Csilla. A doboz a Deákvári Jézus Szíve Templom kerítésén található, amit a rendbetétele után közösen telepakoltak élelemmel a közreműködők. Pető Csilla hozzátette: „ezek a kis diákok Szent Erzsébetet, a másokkal való törődést állítják elénk követendő példaként, figyelmeztetve bennünket arra, hogy a másokkal…

Tovább

A Deákvári Jézus Szíve Templom kerítésén található zöld dobozba bárki tehet élelmiszert, és bárki vehet ki belőle, ha rászorul. A zöld doboz megálmodója Pető Csilla Fidesz-KDNPS-önkormányzati képviselő volt Vácon, aki az ötletet pécsi mintából merítette. A zöld doboz már tíz éve lehetőséget ad arra, hogy a segítő szándékú emberek élelmiszert helyezzenek el benne, akik pedig rászorulnak, kivehetnek belőle. „Vannak olyan családok, akik rendszeresen töltik a dobozt, hogy legyen benne mindig élelem” – mondta el a VácOnline-nak Pető Csilla, aki a családjával az állandó adakozók közé tartozik. „Ezt egy hatékony anonim támogatási formának gondolom. A cél az volt, hogy egy öntevékeny…

Tovább