Az azonos pontszámmal egymás „sarkát taposó” két csapat találkozott vasárnap délután a ligeti stadionban a Pest megyei első osztályú bajnokság (abszolút negyedosztály) újabb fordulójában. Ám – igaz, egy vendég oldali gyors piros lapos kiállítás nyomán – a végeredményből arra lehetne következtetni, mintha nem egy ligában szerepelne a VVLSE és az Örkény SE. Félidei 2 : 0 után 5 : 0 lett a végeredmény. A gólszerzők: Vén Botond 13′, 48′; Nagy Zoltán Gergő 36′; Huber Tamás 74′; Varga Bence 76′. A Vác VLSE tehát folytatta márciusban megkezdett „hegymeneti” sorozatát, hiszen március 2. óta immár tíz bajnokin a kilencedik győzelmet szerezték. Legközelebb,…
VVLSE
A Pest megyei első osztályú bajnokság (abszolút negyedosztály) újabb fordulójában Perbálon vendégszerepelt a Vác Város Labdarúgó Sportegyesület csapata, előzetesen egyik alakulatot sem lehetett egyértelmű esélyesnek gondolni, szorosan is alakult a mérkőzés. Egyetlen találat született a meccsen, ezt Török Noel. G. szerezte a 44. percben. A 0 – 1-es idegenbeli győzelemért járó 3 ponttal a VVLSE megerősítette pozícióját a középmezőny elejében. Városunk csapata legközelebb, április 27-én a Cso-Ki Sport vendégeként lép pályára a bajnokságban, május 5-én pedig a ligeti stadionban, az Örkény SE csapata ellen.
Tovább tart a Vác Város Labdarúgó Sportegyesület csapatának veretlenségi, sőt többnyire nyerő szériája a Pest megyei első osztályú bajnokságban (abszolút negyedosztály), miután szombaton, hazai pályán a sereghajtó Felsőpakonyt is sikerült legyőzni, igaz csak igen szűkösen, de ez a lényegen semmit nem változtat. Jegyzőkönyv Vác VLSE – Felsőpakonyi KSE 2-1 (1-0) Gólszerzők: Török N. (17. perc, 11-esből), Nagy Z. (56. perc), illetve Farkas D. (67. perc) A legutóbbi hat mérkőzéséből – egy döntetlen mellett – ötöt megnyert városunk csapata, s a tabella legutolsó harmadából indulva felzárkózott a középmezőnybe.
Bár pályaválasztóként, hazai környezetben próbálkozott szerdán a Magyar Kupa főtáblájára jutás bravúrjával a VVLSE, végül nem jött össze a szintlépés, a vendég Pilisi LK nyert jogot a kiemelt szereplésre a 2024/2025-ös szezonban. A Magyar Kupa pótselejtező eredménye: Vác VLSE – Pilisi LK: 0-1, a látogatók mindent eldöntő gólját Tóth Ádám szerezte. A VVLSE csapatának tehát a szezon hátralévő részében maradt a minél tisztesebb helytállás lehetősége a Pest megyei első osztályú bajnokságban (abszolút negyedosztály), ebben a kiírásban a már biztos kieső Felsőpakony lesz a következő ellenfél, éspedig hazai pályán: a mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik a ligeti stadionban.
Az utóbbi hetekben mutatott forma alapján benne volt a pakliban, hogy a Vác VLSE a pár hellyel előrébb álló Nagykátát is meglepheti idegenben, a vasárnap délután játszott bajnokin aztán tényleg megtörtént a meglepetés. Gólgazdag találkozó volt, a házigazda Nagykáta SE-Ulviczky félidőnként egy-egy, míg a látogató VVLSE két-két találatot ért el, így alakult ki a 2-4-es végeredmény, városunk csapatának góljait Nagy Z. (2), Vén B. és Huber T. szerezték. A VVLSE az eddig lejátszott 22 bajnoki mérkőzésén 28 pontot szerzett, és jelenleg már az első tízben szerepel a tabellán. A következő fordulóban a már biztos kiesőnek számító, sereghajtó Felsőpakony érkezik Vácra,…
A Pest megyei első osztályú bajnokság újabb fordulójában március 30-án pályaválasztóként szerepelt városunk csapata, a Bugyi-OBO SE gárdája jött szembe a ligeti stadionban, s végül üres kézzel távoztak. A végeredmény: Vác VLSE – Bugyi-OBO SE 2-0 (1-0), a gólszerzők Torda Patrik és Rusvay Balázs. A győzelemmel a VVLSE előzött egyet a tabellán, épp a szombati ellenfelet, s 21 forduló után 25 ponttal (hét győzelemmel, tíz vereséggel és négy döntetlennel, 24:30-as gólkülönbséggel) felzárkózott a középmezőny végére. Legközelebb (vasárnap, idegenben) a Nagykáta ellen játszik bajnoki találkozót városunk csapata.
Szerdán, a Pest megyei Kupa újabb fordulójában már a főtáblára, a Magyar Kupába kerülés volt a tét, városunk csapatának sajnos nem sikerült a szintlépés. A Viadukt SE Biatorbágy volt a Vác VLSE ellenfele (idegenben), és a mérkőzés a házigazdák 1-0 arányú győzelmével zárult. Így városunk csapatának a szezon folytatására maradt a Pest megyei első osztályú bajnokság, melynek sorozatában vasárnap a Pilis vendégeként lép pályára a VVLSE gárdája.
A Pest megyei I. osztályú bajnokság (abszolút negyedosztály) 19. fordulójában a Vác VLSE eseménydús mérkőzésen 3–1-re legyőzte a Budakalászt a ligeti stadionban. Tehát három mérkőzésből három győzelem a legutóbbi időszak mérlege. A kilenc ponttal pedig már az aktuális tabellakép sem lehangoló. Jegyzőkönyv VÁC VLSE –BUDAKALÁSZI MSE 3–1 (2–0) Vác, 100 néző. Vezette: Székely B. (Drótár P., Soós A.-M.) VÁC: Bajkán Balázs – Marosi László, Tóth Nándor, Pap Botond (Busák Levente, 40.) – Hugyecz Máté, Torda Patrik, Nagy Zoltán, Vén Botond – Rusvay Balázs, Török Noel (Hegedűs Csaba, 89.), Dömök Enrikó (Varga Bence, 62.). Vezetőedző: Kovács Péter. BUDAKALÁSZ: Sásdi – Czinege,…
A múlt héten két tétmérkőzést is játszott a VVLSE csapata, előbb szerdán a Pest megyei Kupa 4. fordulójában a Csömör, majd szombaton a Pest megyei első osztályú bajnokságban a Vecsés vendégeként, s mindkét találkozó a váci alakulat győzelmével zárult. A szerdai kupamérkőzés előtti meglepetésként, kedves gesztusként a kezdőrúgást – a helyiek meghívását elfogadva – az egykori váci NB I-es bajnokcsapat sikeredzője, egyben a legutóbbi NB III-as csapat trénere, Csank János végezte el. A mérkőzés igen rosszul indult váci szempontból, ugyanis két szöglet után szerzett két fejes góllal már a 11. percben kétgólos előnybe kerültek a hazaiak. Aztán Nagy Zoltán hat…
A Pest megyei I. osztályú bajnokság (abszolút negyedosztály) 17. fordulójában városunk élcsapata végre megtörte hosszú kudarcsorozatát, s szoros mérkőzésen legyőzte a Veresegyház VSK gárdáját. Jegyzőkönyv Vác, 150 néző. Vezette: Décsi N. (Bíró Zs., Kveták V.) Vác: Bajkán – Tóth N., Marosi, Balogh Balázs, Szabó B. – Rusvay B. (Busák, 77.), Torda, Nagy Z. – Török N. (Dömök, 38.), Vén B. (Pap, 90.), Varga B. (Hegedűs Cs., 55.) Vezetőedző: Kovács Péter. Veresegyház: Pomázi – Szuszlov, Tornóczky, Fenyvesi, Egervári, Csendom, Szabó B. (Vitos, 82.), Kiss K. (Balogh Bulcsú, a szünetben), Geschitz (Teszár, 57.), Zsákai (Ihász, 71.), Viscsák. Vezetőedző: Oroszi Benjámin. Gólszerző: Nagy…