A Vox Humana július végi, a világjárvány utáni újrakezdő hangversenyén már értesülhetett a hallgatóság arról, hogy a kórus még egy nagy nyári meglepetéssel készül Vácott. Ennek a beharangozott programnak a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI ad majd helyet a hónap közepén. Az augusztus 15-én 19.30-kor kezdődő programon – melyre díjtalan a belépés – a Vox Humana egy világhírű amerikai kórussal, a Salt Lake Vocal Artists énekeseivel együtt lép közönség elé.
vox humana
Csaknem négy évvel legutóbbi itteni koncertjük után vasárnap újra nagyszabású hangversennyel örvendeztette meg a közönséget a Barátok templomában a Vox Humana kórus, éspedig megszépült kulisszák előtt, hiszen időközben gyönyörűen megújult a templom oltárterének teljes díszítése. Tehát egyrészt a templom történelmi jelentőségű belső felújítása miatt is ünnepi hangverseny volt a vasárnapi koncert, másrészt egy évforduló kapcsán is, hiszen száz évvel ezelőtt született a kórust csaknem hat évtizeden át vezető legendás karnagy, Maklári József. A vasárnapi hangversenyre néhány klasszikus romantikus darabbal, illetve – nagyobb részt – kortárs zeneszerzők műveivel készült a kórus, továbbá előadták Maklári József legkedvesebb művét, Kodály Zoltán azon szerzeményét…
Újra hangversenyt ad a Vox Humana Énekkar! A hagyományos önálló vigalmi koncertje helyett – azt pótolandó – idén a Váci Nyár rendezvénysorozat keretében ad koncertet a Vox Humana Énekkar és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar rézfúvós együttese a váci főtéri Fehérek templomában. Vezényel: Sándor Bence Ezzel a nyáresti hangulattal zárják az együttesek a 2019/2020-as csonka évadot, hogy azután augusztustól újult erővel vágjanak bele a következő évad koncertjeinek megvalósításába.