Zsúfolásig megteltek a baptista imaház padsorai az idén tíz éves Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar hagyományos, ezúttal mégis rendhagyó adventi hangversenyére. A koncert bevezetéseként az énekkar basszus szólamának oszlopos tagja, dr. Maklári Zsolt e szavakkal köszöntötte a vendégeket: „Szeretettel köszöntöm Önöket ismételten itt, a baptista imaház hangulatos falai között, ahol a váci advent műsorfolyamában a mai napon, advent harmadik vasárnapján az idén tíz éves Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar közös hangversenyét hallhatják, ami idén nem a karácsonyt helyezi a középpontba, hanem sokkal inkább egyfajta tisztelgés egy zeneszerző óriás, Giacomo Puccini emléke előtt…
vox humana
A hagyományokhoz híven „Halottak napja” alkalmából újra kegyeleti hangversenyt adott a baptista imaházban a Vox Humana Énekkar és a tíz éve alapított Vác Civitas Szimfonikus Zenekar – ezúttal különösen nagy apparátussal, a műsorba válogatott nagyszabású zeneműveknek megfelelően. A koncert bevezetőjében elhangzott: „Hangversenyünket azzal a céllal hívtuk életre, hogy az emlékezés hosszú hétvégéjén a klasszikus zene segítségével is megemlékezzünk halottainkról, mindazon szeretteinkről, akik már testben nincsenek közöttünk, akiknek emléke vagy kissé már megkopott vagy éppen élénken él még bennünk, mert csak nemrég hagytak itt bennünket. Utóbbiak közül két személyt szeretnénk most kiemelten is megnevezni, akikre e koncert alkalmával különösen is gondolunk.…
A tíz éve alakult Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a muzsikus együttessel szorosan összekapcsolódó Vox Humana Énekkar november 2-án 18 órai kezdettel halottak napi kegyeleti hangversenyt ad a baptista imaházban. Műsoron: Josef Gabriel Rheinberger: Stabat Mater, Johannes Brahms: Gyászének (Begräbnisgesang) op. 13, J. Brahms: A végzet dala (Schicksalslied) op. 54 (oratórium: zenekarkíséretes kórusmű). Vezényel: Sándor Bence művészeti vezető, karnagy. A Gyászének Johannes Brahms fiatal kori miniatűr remekműve, amely több szempontból is a „Német requiem” előfutárának tekinthető. A keletkezésben valószínűleg fontos szerepet játszott a példaképének tekintett Robert Schumann két évvel korábban bekövetkezett halála. Szellemi tanítómestere emlékének szentelte a „tanítvány” az ugyanekkor…
Még az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt utózöngéjeként a hét végén rendezik Veszprémben a Magyar Kórusok Találkozója 2024-es kiadását, amelynek szombaton este lesz a fesztiváli gálakoncertje a Hangvillában. Fellépnek: Blaha Lujza Vegyeskar – Rimaszombat, Vox Iuventus (nőikar) – Komárom, Szent Cecília Kórus – Kolozsvár, Vox Humana – Vác, Szent Mauritius Kórus – Bakonybél. Természetesen nem maradhat el a koncert végén a közös muzsikálás – minden karnagy egy művet vezényel a teljes énekes apparátusnak, így zengik majd tele a helyszínt. A Sándor Bence karnagy, művészeti vezető irányította Vox Humana koncertműsora: Houston Bright: Te Deum, Heinrich Schütz: Die Himmel Erzählen, Josu Elberdin:…
A hétvége gazdag programkínálatában különösen egyedülálló, elmélyülésre, elcsendesedésre hangoló sorozatot kínált öt kamarazenekari és kórushangverseny, melyeknek a Fehérek- és a Barátok temploma adott helyet. A rendezvénysorozatot a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar vigalmat nyitó- és záró koncertje foglalta keretbe, kimagasló színvonalú előadást hallhatott a közönség a Sándor Bence karnagy vezette előadó közösségektől és a szólistáktól, ráadásul pénteken a Fehéreknél tartott hangverseny mentette meg az estét, miután a szabadtéri programokat jobbára elmosta a kiadós eső. Szombaton délután igazán bensőséges hangulatú barokk zenei kamarakoncertet adott a Barátoknál a Lachegyi Imre (furulya), Lachegyi Róza (hegedű), Lachegyi Anna (cselló), Lachegyi…
Gazdag programú, J. S. Bach húsvéti kantátáit a középpontba álltó hangversenyre várják az érdeklődőket szombaton este a kelenföldi Szent Gellért templomban, az esemény egyik kiemelt közreműködője városunk közismert előadóművészeti „nagykövete”, Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész. Saját közösségi médiás oldalán Dr. Bednarik Anasztázia azt is megemlíti az esemény kapcsán, hogy a hangverseny kiváló alkalom megemlékezni Maklári József professzor, a Zeneakadémia legendás tanára, a váci Vox Humana és az Erkel Ferenc kórusok karnagya születésének 101. évfordulójáról.
Rangos nemzetközi ének- és zenekari találkozó, a ForEverYoung kórusfesztivál zárókoncertjének főszereplője lesz szombaton este a Sándor Bence karnagy irányította Vox Humana Énekkar és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, az eseménynek a Pesti Vigadó ad helyet 19 órai kezdettel. A fesztivál megálmodója Wolfgang Ziegler osztrák kórusvezető karmester és zeneszerző, aki rendkívül gazdag zenei tapasztalattal rendelkezik. Hegedűművészként, amatőr- és profi énekművészként, nemzetközileg elismert karnagyként, zsűritagként és nemzetközi kórusfesztiválok szervezőjeként soha nem hagyott fel újabb és újabb zenei ötletek megvalósításával. 2010-ben megalapította az Ave Verum nemzetközi kórusversenyt Baden bei Wien-ben (aveverum.at), egy nagyon sikeres, magas színvonalú kórusversenyt, amelyen világviszonylatban csupán tíz kórus vehet…
„Hétfő volt, de nem egy átlagos hétfő! Amint már jeleztem, egy nagyszerű, világot bejárt, baráti kórussal, a Salt Lake City Vocal Artists-al koncerteztünk! A felvételért (Peter Anglea: Jubilate Deo – az egyesített kórust dr. Brady Allred vezényli) köszönet Madarász Krisztinának, akinek úgy látom, jó helyet sikerült kapnia, ugyanis telt ház volt a galérián is” – írja beszámolójában az egyik Vox kórustag, Szabó Gyula. Így folytatja: „A zeneiskolában, nyáron, régen láttam ennyi zeneszerető embert úgy, hogy még az aula is »nézőtérré«, zsúfolt koncertteremmé emelkedett! Nem tudtunk a közönségen keresztül felvonulni mert az ajtót mindkét oldalt eltorlaszolta a zeneszerető emberek érdeklődő sokasága.…
Kizárólag a Vox Humana Énekkar – modern kifejezéssel élve – erős kapcsolati tőkéjének köszönhetően világszínvonalú kóruszenei koncertélményben lehetett része a közönségnek hétfőn este a zeneiskolában, ha lennének klasszikus csillárok az intézmény nagytermében, bizonyára még azokon is lógtak volna páran a dugig telt széksorok fölött, hogy meghallgassák a házigazdák és az Egyesült Államokból érkezett Salt Lake Vocal Artists közös műsorát. Mint a koncert bevezetéseként elhangzott, a Vox Humana és a Utah állam egyik fő előadóművészeti reprezentánsának számító kórus kapcsolata nagyjából fél évtizedes múltra tekint vissza, a váci énekkar egy franciaországi kóruszenei fesztiválon, mesterkurzuson került kapcsolatba az amerikai kórus művészeti vezetőjével, karnagyával,…
Ahogy arról már beszámoltunk, augusztus 15-én este különleges kóruszenei élményt ígérő programnak ad helyet a zeneiskola, a Vox Humana és egy amerikai vendégegyüttes közreműködésével. Az eseményen a Sándor Bence karnagy vezette váci énekkar az Amerikai Egyesült Államokból érkező Salt Lake Vocal Artists-t látja vendégül, és ad velük közös koncertet fél nyolcas kezdési időponttal. A Jubilate Deo Omnis Terra című koncerten zongorán közreműködik: Laurel Palmer, vezényel Dr. Brady Allred és Sándor Bence. Brady Allred azon túl, hogy a Salt Lake Vocal Artists karnagya, kórusvezetőként, tanárként rendszeresen részt vesz fesztiválokon, versenyeken az Egyesült Államokban, Európában, Ázsiában és Izraelben, vendégkarnagyként és zsűritagként. Művészi munkáját számos…